Népszerű a reptérből lett rendezvényközpont

Egyre több foglalás érkezik a néhány hete újra nyitott 1. Terminál területére, amelyet szakmai partnerek bevonásával rendezvényközpontként üzemeltet tovább a Budapest Airport. A héten tartott nyílt napot követően sorra érkeznek a megkeresések, illetve a konkrét megrendelések is - írja közleményében a Budapest Airport.

 December végéig már biztosan több nagyszabású rendezvénynek, találkozónak ad helyet a rendezvényközponttá avanzsált reptéri terminál. Október 25-én a Terminal 1 Airport Event Center üzemeltetői nagyszabású nyílt napot tartottak a rendezvény- és konferenciaszervezők számára. Az eseményen az 1. Terminál korábbi utasforgalmi tereit, helyiségeit a legkülönfélébb igények szerint rendezték be, amelynek célja az volt, hogy bemutassák a szakmai közönség számára a terminál sokoldalú felhasználási lehetőségeit.

Galéria: Ferihegyi rendezvényközpontFotó: Budapest Airport Zrt.

A reptéri rendezvényközpont üzemeltetői az érkezési csarnokban közel négyszáz fős konferenciatermet alakítottak ki, míg az indulási oldalon egy bemutatótermet rendeztek be kényelmes kanapékkal. Ebbe a térbe még egy, a repülőtéri forgalmi előtereken dolgozó sárga-fekete kockás (ún. follow me) autót is kiállítottak. A központi csarnok lehetséges berendezésének egyik példájaként vacsoraasztalok álltak, valamint egy kisebb színpad is helyet kapott. A galériaszinten büféasztalos kávézók, valamint kényelmes pihenősarkok lettek kialakítva.

Galéria: Ferihegyi rendezvényközpontFotó: Budapest Airport Zrt.

„Reméltük, hogy kedvező fogadtatása lesz az 1. Terminál újranyitásának, ez a nagyszámú érdeklődés azonban még minket is meglepett" – közölte Trencsén Andrea, a Budapest Airport légiközlekedési marketing és termékfejlesztési vezetője. Hozzátette: „a repülőtéri rendezvényközpont akár nyolcszáz fős találkozók számára is helyet adhat, ami érthetően felkelti a rendezvényszervezők figyelmét, hiszen Budapesten kevés ilyen lehetőség akad."

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek