Őszi bormustra Szegeden

Szerdától borfesztivállal és kiállításokkal várják a vendégeket a szegedi Dóm téren, ahol öt napon keresztül több mint hatvan termelő mutatkozik be.

 A Bor tér nevet viselő gasztronómiai fesztivált tavaly szervezték meg először a Tisza-parti városban. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a szegediek és a városba látogató turisták kedvezően fogadták a kulturált borfogyasztást népszerűsítő rendezvényt – mondta el Licsicsányi Ilona, a szervező Szegedi Városkép Kft. ügyvezetője. Hozzátette: a Dömötör-torony, a Fogadalmi templom és a Dóm tér árkádjai kiváló környezetet teremtettek a borok kóstolásához.

Szeged
Galéria: Bor tér Szeged
Fotó: lefthandgergo / Indafotó

Szeged napjához kapcsolódva májusban rendszeresen szerveznek borfesztivált a csongrádi megyeszékhelyen, a Széchenyi téren, a tavaszi seregszemle a vidék legnagyobb ilyen rendezvénye. A szegedi borfesztiválok története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, a városban 1910-ben és 1912-ben országos mezőgazdasági és szőlészeti kiállítást rendeztek. A korabeli beszámolók szerint e vásár volt az első, amikor a minősítést végző szakemberekből álló zsűri mellett a nagyközönség is megkóstolhatta a termelők borait.

A Dóm téren több mint hatvan borászat kínálja majd jobbnál jobb remekeit. A tér oldalán felállított asztalokon pedig húsz kézműves: szappankészítők, szűcsök, kovácsok mutatkoznak be. A látogatókat két kiállítás is várja. A téren felállított tablókon első világháború előtti boros címkék segítségével a történelmi Magyarország huszonkét borvidékét mutatják be Ruszttól a Szerémségig. A tárlaton Haraszthy Ágostonról, a kaliforniai szőlőtermesztés és borászat megalapítójáról is megemlékeznek, akinek édesapja Szegeden született.

A tavalyi Bor tér
Galéria: Bor tér Szeged
Fotó: Lev53 / Indafotó

A tér egyik faházában két kiállítás is berendeztek. Az egyik a 19. és 20. század fordulójának Szeged környéki boros kamráit idézi meg. Az Alföldön ugyanis általában nem földalatti pincékben, hanem csupán néhány lépcsőnyire a talajszint alatti kamrákban tárolták a bort és a kezeléséhez szükséges eszközöket. A másik tárlat régi bútordarabok és berendezési tárgyak segítségével a múlt század eleji borkimérések és kiskocsmák világát eleveníti föl.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek