Lessen partifecskét hajóból a hétvégén

Szupercuki partifecske kolóniákat figyelhet meg egy különleges hajótúrán a hétvégén. Érdemesnek tűnik Tokaj felé venni az irányt, mert a madarak nagyon bájosak, az árak pedig igazán barátiak.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2010-ben – a fecskék védelmének évében - hagyományteremtő szándékkal indította el a tokaji partifecske hajózás elnevezésű programját, amit az előző évek sikerei miatt idén is megszerveznek.

Most mondják, hogy nem cuki

(Fotó: wikimedia)


A Felső-Tisza szakadásos partfalaiban találhatók Európa legnagyobb egybefüggő partifecske telepei, melyek egyben az utolsó jelentős természetes fészkelőhelyei is a fajnak kontinensünkön. A különleges madármegfigyelő program keretében hajóutat tehetünk a nászidőszakban nyüzsgő, szupercuki partifecske kolóniákhoz.

Fecskelak

(Fotó: wikimedia)


Az 50-60 fős vízibusz a Bonchidai csárdától indul a nagyából két kilométerre levő partfalhoz. A túra különleges szolgáltatásaként képzett madarászok hangosbeszélőn keresztül végig közvetítik az úton látott érdekességeket, és magyarázzák a fecskék viselkedését. A sétahajóra a beszállás a helyszíni jegyvásárlást követően érkezési sorrendben történik, ezért az a legbiztosabb, ha a jegyet előre lefoglalják.

Hasznos információk
A túrát május 12-13-án (szombat-vasárnap) rendezik meg, a következő időpontokban:

szombat: 13:00, 15:00, 17:00 (utóbbi csak érdeklődés esetén)
vasárnap: 10:00, 11:00, 13:00, 15:00, 17:00 (utóbbi csak érdeklődés esetén)

Jegyárak

Felnőtt: 1200 Ft
Gyerek: 900 Ft
Családi: 3000 Ft
Csoportos: felnőtt 1000 Ft, gyerek 800 Ft
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek