Életmentő, lassú futammal indul a Bükfürdő Rallye

A verseny szervezői szerint egy ilyen rendezvény sokakat arra inspirál, hogy száguldozzanak az utakon. A versenyzők ezért a Bükfürdő Rallye előtt 25 km/h sebességre képes golfautókban versenyezve hívják fel a figyelmet a biztonságos vezetés fontosságára. A rallye sok turistát vonz Bükfürdőre, ahol egyébként küszködnek a turizmussal.

Idén május 11. és 13. között rendezik meg az évek óta ismert Bükfürdő Rallye-t. Az ekső, szakmai nap után szombaton 16.00-kor kezdődik a Prológ, a látványos nyitófutam. A Bükfürdő Rallye lesz idén az első verseny a hat futamból álló Országos Rallye Bajnokságon.

Talmácsi Gábor is indul a versenyen

A 430 kilométeres távon futó, vas megyei megmérettetésre körülbelül 70 első osztályú és 20 másodosztályú versenyző nevezett. "Az idei érdekesség, hogy a sportágat váltó Talmácsi Gábor is indul a versenyen" - mondta Pálffy Tamás, a Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület munkatársa.

A tavalyi derbiSimee / Indafotó

 A szervezők a rendezvény előtt egy nagyobb akcióval szeretnék felhívni a figyelmet a gyorshajtás veszélyeire. Miután a statisztikák szerint 2011-ben csaknem 21 ezren szenvedtek közúti balesetet, az Országos Rallye Bajnokság résztvevői május 10-én 2 lóerős, legfeljebb 25 km/h sebességre képes golfautókba ülve versenyeznek majd, hogy a balesetmentes közlekedést népszerűsítsék.

Sok turistát vonz a rendezvény

Az akcióban a rallye versenyzőkön kívül a bükfürdői turizmusban dolgozó pincérek, szakácsok, idegenforgalmi szakemberek vesznek részt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a turisztikai szezonban megnövekszik az autós balesetek veszélye. A közlekedési statisztikák szerint hőségben jelentősen megnő a balesetek száma. Júliusban és augusztusban több baleset történik az utakon, mint az év többi részében.

Az akcióról Pálffy Tamás elmondta, a verseny évről évre egyre több turistát vonz a városba. Különösen sokan kíváncsiak Prológ bemutatókra, ahol a versenyzők látványos felvonuláson mutatják be vezetéstechnikai tudásukat. Pálffy szerint verseny után sok fiatal kap kedvet, hogy magát autóversenyzőnek érezze, a golfautózással az ő figyelmüket is szeretnék felhívni a biztonságos közlekedésre.

Bükfürdő gyógymekka

Az európai gyógyturizmusban már egyre ismertebb Bükfürdő Magyarország egyik legjelentősebb gyógyfürdő városa. Itt található az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, komplex szaunavilággal és Medical Wellness központtal. 2011-ig újabb fejlesztéseket valósítottak meg, így tavaly nyártól használható az új gyermekmedence, és egy három elemből álló beltéri élménycsúszda-rendszer. Új pihenőtereket is létrehoztak.

A bükfürdői termálvizek mindegyike gyógyvíz minősítéssel rendelkezik, és négy kúton keresztül törnek a felszínre. A magas ásványianyag-tartalmú víz többek közt kalciumban, magnéziumban és fluorban gazdag. A nátrium-klorid gyulladáscsökkentő hatású, a kálcium, és a fluor a csontok egészségéhez és anyagecseréjéréhez járul hozzá, a magnézium az izomműködésre és az idegrendszerre is jótékonyan hat, a szén-dioxid pedig a keringést javítja.

A rallye-n kívül bőven van Bükfürdőn más ishgy / Indafotó

 A bükfürdői vizek a legtöbb mozgásszervi betegség ellen alkalmazhatók, a meszesedés, porckopás, csontritkulás, reumatikus panaszok, lumbágó ellen is hatásosak, de krónikus nőgyógyászati gyulladásokra, de fekélyekre és emésztési zavarokra is ajánlják a kúraszerű fürdőzést, vagy ivókúrát.

Küszködik a büki turizmus

A gyógyturizmus szolgáltatásainak a fejlesztése ellenére a tavalyi nyár a szokottnál jóval gyengébben alakult Bükfürdőn. Mint azt a Bükért - Vállalkozók Szövetsége 2011-es közleményében megjelentette, a helyi vendéglátóegységekben közel 30 százalékkal kevesebb volt a vendég, mint 2010 hasonló időszakában. A vendéglátásból és szobakiadásból élő vállalkozók attól tartanak, ha nem változik semmi a városban, be kell zárniuk az üzleteiket és 10-15 százalékkal is nőhet a környéken a munkanélküliség.

A kis híján kétszáz, helyi vállalkozót összefogó érdekvédelmi szervezet szerint a tavalyi nyári forgalom visszaesésének az oka nemcsak a gazdasági válságban keresendő, hanem annak is köszönhető, hogy a német, osztrák turisták, akik a 80-as évektől kezdve gyakorlatilag eltartották a várost, mára elmaradoznak, a fiatalabb turistákat pedig nem vonzzák a régi szolgáltatások a lángostól a gulyásig. Ezeken igyekeznek változtatni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek