Szombaton lesz a Gyermekvasút Napja

    Vadasparki kirándulás és nosztalgiagőzösök is várják az érdeklődőket szomba

    Most szombaton, 2012. április 14-én rendezik a Gyermekvasút Napját, számos érdekes programmal. A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasútján szolgálatot teljesítő gyermekvasutasok idén a Budakeszi Vadasparkba is elkalauzolják a kilátogatókat. Emellett a vendégeket térzene várja, gőzvontatású vonatokon utazhatnak, sőt, akár veterán autóbuszra is átszállhatnak.

    A Gyermekvasút Napja hagyományosan a Kárpát-medencei Kisvasutak Napjai rendezvénysorozat rangos, évadnyitó rendezvénye. Reggel Széchenyihegy állomáson térzene fogadja a kisvasúti napra érkezőket, ahol 10:30-kor zászlófelvonás nyitja a színes programsorozatot.

    A résztvevők különvonattal, valamint sűrűbben közlekedő, megerősített vonatokkal utazhatnak. A délelőtti nosztalgia motorvonat 10:55-kor, az ezt követő személyvonat 11:15-kor, a gőzvontatású nosztalgiavonat 11:40-kor indul Széchenyihegy állomásról. Kivételesen mindhárom vonat megáll a Vadaspark megállóhelyen.

    Innen 2 kilométeres, vezetett erdei séta indul a Budakeszi Vadasparkhoz. A park megtekintése után 2,5 kilométeres gyaloglást követően Szépjuhászné állomásról – ahol frissítőket kínálnak a vendégeknek – folytatódik az út: a megerősített 13:19-kor induló személyvonattal, a 13:51-kor induló nosztalgia motorvonattal vagy a 14:12-kor illetve 15:01-kor induló személyvonattal lehet tovább utazni Hűvösvölgybe.

    Hűvösvölgyben, a Gyermekvasutas Otthonépületben ebéddel várják a résztvevőket. A délután hátralévő részében Hűvösvölgy állomáson megtekinthető a vontatási telep és a fűtőház, a Gyermekvasutas Múzeum, valamint a Gyermekvasutasokért Alapítvány modellező szakkörének kiállítóterme. A Gyermekvasút Napjához kapcsolódva szombaton a Zöldgömb Sport Klub ismét megrendezia hagyományos Előzd meg a Gyermekvasutat! versenyt, melyen gyaloglásban, futásban illetve kerékpárral is lehet indulni.

    Külön érdekességként a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy között szombaton reggeltől koradélutánig veterán autóbusz közlekedik. Továbbá, az állomás előtti téren egy farmotoros, Ikarusz 55-ös busz lesz megtekinthető.

    Minden további részlet a Gyermekvasút Napjáról az esemény honlapján érhető el.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!