Szőlős masszázzsal és vörösboros fürdővel a szépségért

A szőlőmagolaj és a vörösbor élettani hatásaira épül egy sor wellness-szolgáltatás. Azt ígérik, fürdő, pakolás, vagy masszázs formájában kedvenc italunk fiatalítja és szépíti a bőrt, és még a narancsbőrt is halványítja. Ha majd a wellness-sörlobbi is beindul, akkor semmi sem állhat a belföldi szépségturizmus útjába.

"Már jó ideje tudjuk a vitaminok, ásványi anyagok és antioxidánsok hatásait vizsgáló, nemzetközi Suvimax tanulmányból, hogy a vitaminok jobban tudnak hasznosulni a bőrbe szívódva, mint belsőleg, az emésztőrendszeren keresztül. A mai kozmetikai irányzatok részben ezen alapulnak" - mondta a Travelónak Fodor-Kassay Mónika, a Danubius Hotels PR-igazgatója, aki képzett kozmetikus és szépségszerkesztő.

Szőlő külsőlegAndrássy Rezidencia

 A fiatalító algás pakolások, csokoládés masszázsok, Kleopátra fürdők után elterjedtek a ehető és iható, hazai forrásokra épülő, szépítő és wellness kezelések is. A gyógyvizek felhasználásán túl a szőlőben, és a külömféle borokban rejlő bőrszépítő hatásokat is egyre inkább hangsúlyozzák. A szikvizes hámlasztásig, vagy a kalocsai paprikás testtekercselésig még nem jutottunk el, de ez nem is nagy baj. Körülnéztünk a hazai szállodák kínálatában, ki milyen kreatívan bánik a hazai alapanyagokkal, ha wellness marketingről van szó. Íme az éledező hungarikum natúrkozmetika.

Szépítő tokaji szőlőmag

A tokaji eszenciáról köztudott, hogy régen gyógyborként tartották számon, és patikákban is árulták, mint immunerősítő szérumot. A szőlőt a szépségiparban olyan hatásai miatt kezdék el használni, mint hogy hidratálja és regenerálja a bőrt, erősíti a kollagénrostokat, és megköti a szabadgyököket, azaz öregedésgátló hatása van.

Szőlőmagolaj
Az érett szőlőszemek magvából készült zöldessárga színű olaj gazdag E-vitamin forrás, tehát remek antioxidáns. A, B és C-vitamint is tartalmaz. Bioaktív anyagai közt említik még a bioflavonokat (ezek erősítik az érfalakat). Jótékony hatásai közé tartozik tehát az, hogy szívbarát, csökkenti a trombózis kialakulásának az esélyét, csökkenti a menopauza tüneteit, regenerálja a kollagén szöveteket. Újabban a szőlőmagliszt is elterjedt, mint természetes antioxidáns, de csak napi egy teáskanállal érdemes szedni.

Jól hangzik a vinoterápia gyűjtőfogalom, de ne gyógyhatású ülőfürdőt képzeljünk el egy gönci hordóban, ebben a kezeléstípusban nem a bor a lényeg, sokkal inkább a szőlő hatóanyagai.

A tarcali Andrássy Rezidencia Wine & Spa vinoterápiás csomagjában, Madarász Melinda szállodaigazgató beszámolója szerint szőlőmagolajos masszázs, tokaji borfürdő, valamint a törköllyel és szőlő-eszenciával végzett testpeeling választható. A Tokaj-hegyalja szőlőit használó úgynevezett Teljes Szőlős Megújulás program (12 500 Ft) pedig többek között boros krémhabfürdőt, boros peelinget és birs-aszús arc és testpakolást tartalmaz.

Boros fürdő az Andrássy RezidenciánAndrássy Rezidencia

 Fodor-Kassay Mónika szerint ha szőlős, boros kezelések közt választunk, érdemes tudnunk, hogy a masszázsok alkalmával a hatóanyagok mélyebben beszívódnak, a fürdők pedig inkább magára a bőrre hatnak. "A boros fürdők lényege tehát, hogy regenerálják, hidratálják a bőrt, és különleges természetes összetevői miatt csökkentik a narancsbőrt."

Mélyen hidratáló Gere

Javarészt szintén a szőlőmag hatásairól szól a villányi Crocus Hotel Gere vinoterápiája. "Vannak kifejezetten csak szőlőn és vannak boron alapuló kezelések. Az antioxidáns hatásokon túl ezeknél a hidrarátáló hatás is jelentős"- mondta Hajcsár Adrienn, a szálloda értékesítési igazgatója. A boros kezelések közé tartozik a gyógynövényeket is tartalmazó borfürdő (20 perc 5000 Ft), amelyhez egy pohár vörösbort is kínálnak, mert belülről mégis a legjobb.

A szőlős kezelések közé tartozik a szőlőmagőrleményt is tartalmazó testpeeling (6250 Ft), és a különféle, masszázsok (2750 Ft-tól), amelyek szőlőmagolajat, vagy éppen szőlőhéjat tartalmaznak. "A szőlőmagolajat nemcsak a kozmetikában, de az étkezésben a salátákhoz is kínáljuk, így kívülről-belülről kifejtik fiatalító hatásukat" - tette hozzá az értékesítési vezető.

A vörösbor élettani hatásai közé korunk szuperfegyvere, az öregedés késleltetése, és ez több más bioaktív anyag mellett a csokoládéban is megtalálható polifenolokat tartalma miatt jelentős. "A bor ásványi anyagai és vitaminjai, mint a A, C, E és P-vitamin a bőrbe épülve is segíti a sejtek regenerálódását, tehát ugyanolyan jó hatása, mint a rendszeres és mértékletes borivásnak"- állítja Fodor-Kassay Mónika.

Gasztro-wellness a Danubiusnál
A nagy gyógyászati tapasztalattal rendelkező szállodalánc kozmetikáiban, az Emporium Spa-kban a legkülönfélélébb ehető alapanyagokból terveztek bőrszépítő kezeléseket.
A Tejszínes-vaníliás fürdő természetes mandulaolajat is tartalmaz, amelyik puhítja a bőrt, ahogyan a tejszín is, a vanília pedig mint nyugtató aroma szerepel. Az 50 perces kezelés wellness fürdővel kezdődik, azt követi egy 30 perces relaxáló testmasszázs, tejszínes-vaníliás masszázswaxszal.
A Méregtelenítő mézes hát-kezelés lényege, hogy a mézzel és a speciális mozdulatokkal a masszőr vákuumhatást ér el, amely lehetővé teszi, hogy gyógyító ingerek érjék a belső szerveket és a felhalmozódott méreganyagok távozzanak a szervezetből.
Az úgynevezett Aphrodité pakolás a környezeti ártalmaktól megviselt bőrt regenerálja, természetes ásványi anyagokat tartalmazó tejszín-méz-narancsolaj pakolással.
A Kleopátra fürdő már sok helyen ismert: a tejes, mézes fürdővíz az ígéretek szerint bőségesen tartalmaz természetes ásványi anyagokat, vitaminokat, nyomelemeket, egyúttal bőrlágyító és antibakteriális hatású is.

Bőrszépítő harkányi gyógyvíz

A különféle bőrproblémák kezelése jó ideje már nemcsak a gyógyturizmus része, hanem a wellness szolgáltatások körébe is tartozik. A Harkályban található gyógyvízről ismert, hogy különféle mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok kezelésében hatásos, de mostanság többet hangsúlyozzák a psoriasis, azaz a pikkelysömör tüneti kezelésében elért eredményeiket. Dr. Varga Tamás, a Harkányi Rehabilitációs Központ osztályvezető főorvosa szerint egy 21 napos kúra során a harkányi gyógyvízzel kezelt betegek esetében 32 százalékra csökkent a bőrbetegség. A vízben lévő hidrogénszulfid gáz csökkenti a szervezetben megindult gyulladásos folyamatokat, mérsékli a tüntetek intenzitását, így más, gyulladásos bőrbetegségekre is hasznos.

Bildagentur-online/chromorange

 A gyógyvizek közelségére épít a cserkeszőlői Aqua Lux Wellness Hotel aktuális kínálatában szereplő, Szépítő napok elnevezésű, három éjszakás csomag. Az ajánlatot nézve látható, hogy laza az árukapcsolás a gyógyvízzel, inkább a szálloda saját, szépítő koncepciója a lényeg, amelyben kollagénes arcfeltöltés és a nyirokkeringést fokozó, úgynevezett dermalife kezelés is található.

Méregtelenítő hévízi iszap

Ha már a szépítő napoknál tartunk, ugyanezen a néven a hévízi Danubius is kínál egy csomagot olyan, spéci pakolásokkal, mint aranytartalmú, kaviáros, vagy anti-ageing, iszapos maszkkal. A 20% szerves, 80% szervetlen anyagból álló hévízi iszap különleges, rádiumsói és kénvegyületei miatt egyedi összetételű anyag. Miután ásványtartalma és más minden más hatóanyaga beszívódik a bőrbe, kopásos mozgásszervi problémák gyógyításában hatásos, ösztrogéntartalma miatt nőgyógyászati betegségeket, sőt, hormonális eredetű meddőséget is kezelnek vele. De hogy miért szépít egy iszappakolás, azt kozmetikus nyilatkozónktól kérdeztünk.

"Az iszap remek hőszigetelő, ha felvisszük a bőrre, a kezelés alatt megtartja eredeti hőmérsékletét, így a hatóanyagok be tudnak szívódni. Emellett fokozza a vérkeringést, gyorsítja az anyagcserét, tehát segíti a szervezet méregtelenítő hatásait" - tudtuk meg. Mindezekben a jó hatásokban persze nem árt hinni is.

Tipp: háztartási bőrradír
Bőrradírra igazán nem érdemes költeni, a kamrából összeállítható, só és olaj kell csak hozzá. Az olajok közül a legjobbak: az extraszűz olívaolaj, amelyik egyebek mellett D-vitamin tartalma miatt a kalcium csontokba épülését is segíti, a szezámolaj, amelyik gyulladáscsökkentő hatású, erősíti a szervezet védekezőképességét és az Ajurvédában melegítő hatása miatt is ajánlják a fázós, szeles alkatú embereknek, valamint a már sokat emlegetett szőlőmagolaj. A sók közül a tengeri só, vagy a Himalája só a legjobb, ez utóbbit erősen lúgosító hatása miatt a legegészségesebb sónak tartják. Az otthoni sóradír előnye, hogy az olajjal a bőrre vitt só elolvad, így nem karcolja a bőrt, és értékes anyagai felszívódnak.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek