Új légitársaság repül Budapestről Velencébe

A frissen alakult spanyol Volotea légitársaság Boeingjei április végétől minden szerdán, pénteken és vasárnap közlekednek Velence és a magyar főváros között.

Április végétől a spanyol-katalán Volotea Airlines az olaszországi Velencéből indít járatokat Budapestre. A diszkont légitársaság hetekkel ezelőtt alakult és elsősorban Európa közepes méretű, más légitársaságok által nem kiszolgált városait kívánja összekötni, áll a Budapest Airport sajtóközleményében.

A Volotea Boeing 717 típusú, 125 személyes repülőgépe szerdán, pénteken és vasárnap közlekedik Velence és a magyar főváros között. Ezen az útirányon az elmúlt hónapokban már nem volt légi összeköttetés.

A tervek szerint az első, jellegzetes, piros-fehér kockás festésű Volotea-gép először idén április 25-én 19.05 perckor érkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az első járatra már a mai naptól lehet jegyet foglalni a volotea.com címen. A Volotea bejelentése szerint a legolcsóbb egyirányú jegy (illetékkel együtt) már 19 eurótól (kb. 5 500 forinttól) is kapható. Korábban a Malév, illetve a Carpatair gépei repültek Velencébe.

A Volotea Airlines-t ebben az évben alapították, egyelőre 3 darab Boeing 717-es típusú, 125 személyes géppel. Első európai bázisa a velencei Marco Polo Repülőtéren lesz, innen elsősorban spanyolországi (Alicante, Bilbao, Malaga, Santiago de Compostela) és olaszországi (Brindisi, Calgiari, Olbia, Palermo, Reggio di Calabria), valamint más európai városokba (Bordeaux, Thesszaloniki, Krakkó, Porto) indítanak járatokat. A Volotea Airlines-t a két korábbi Vueling-alapító, Carlos Muñoz és Lázaro Ros által létrehozott Alaeo S.L. vállalat hívta életre. A vállalat mögött két spanyol és egy amerikai befektetői csoport áll. Az Európai Unió előírásainak megfelelően a többségi tulajdonsok az európai befektetők.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek