Torkoskodjon jövő csütörtökön!

Féláron ehetünk és ihatunk közel ezer hazai vendéglátóhelyen Torkos Csütörtök alkalmából. Van, ahol ingyen pálinka is jár a vacsora mellé február 23-án. A helyek vészesen fogynak, érdemes gyorsan foglalni.

Szeret jókat enni? Régóta kinézett magának egy éttermet, de eddig a pénztárcája visszatartotta a hely kipróbálásától? Unja a sarki kifőzdét? Az idén hetedik alkalommal megrendezett Torkos Csütörtökön végre kisebb kockázattal lehet kipróbálni az egyes éttermeket, hiszen február 23-án újra fél áron lehet egy jót zabálni országszerte, az akcióban résztvevő éttermekben. Sőt, idén a szálláshelyek is bekapcsolódtak az akcióba, „Torkos Csomagokat" kínálva.

Northfoto

 A Magyar Turizmus Zrt. által pár éve feltámasztott népszokás, a Torkos Csütörtök a farsangnak egy már-már elfeledett eleme. A húsvétot megelőző, vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak sok érdekes népszokással rendelkezik. Ilyen például a "farsang farkát" jelölő három jeles nap, a húshagyókedd (az angolszász országokban ez a palacsinta nap), a hamvazószerda és a Torkos Csütörtök. A program szervezői ez utóbbi újjáélesztésével szerették volna ráirányítani a figyelmet a régi hagyományokra. (És persze jó kis forgalmat generálni a vendéglátóipari egyeségek számára.)

A szokás szerint ezen a napon – annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazószerdát követően ünnepeljük – ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás "kötelező" volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is.

araz.hu

 Az első „újjáélesztett" Torkos Csütörtökre 2006-ban került sor, azóta pedig minden évben több százezer ember látogat el ezen a napon a csatlakozó éttermekbe, amelyek vállalják, hogy egész nap ötven százalék kedvezményt biztosítanak a helyben fogyasztó vendégeknek a végszámla összegéből. Az éttermek többsége pozitív visszajelzésekről és óriási keresletről számolt be az elmúlt években a Torkos Csütörtökök után, ám sok csalódott hangot is hallani lehetett. Több vendéglátóhely megpróbálta kijátszani a szabályokat, és szűkített kínálattal nyitott ki ezen a napon. Mostanra azonban rendeződni látszik a helyzet, a szervezők kikötötték, hogy a kedvezményt a teljes á la carte kínálatból kell biztosítani, külön erre az alkalomra készített, szűkített menüsorral az akcióban részt venni nem lehet.

Érdemes kihasználni a Torkos Csütörtök adta lehetőségeket és választani a 950, akcióban részt vevő étterem, és 73 szálláshely közül, mert amellett, hogy olcsóbban élvezhetjük a fogásokat, olyan helyekre is eljuthatunk, ahová egy átlagos hétköznapon biztosan nem ülnénk be, vagy eddig árai miatt csak vágyakoztunk utána. Bónusz, hogy a Nobilis Pálinkák is beszállt a torkos-bizniszbe, és több étteremben ingyen pálinka jár a habzsolás mellé. Sőt, aki a torkos csütörtöki éttermi számláját felmutatja, minimum 20 százalékos kedvezménnyel foglalhat szállást. A torkoskodás után tehát máris tervezhetjük a tavaszi wellness-hétvégénket, családi üdülésünket vagy esetleg azonnal indulhatunk is valami jó helyre, kipihenni a habzsolás fáradalmait.

Asztalfoglalás: Torkoscsutortok.hu
Résztvevő szálláshelyek: Itthon.hu

 Nem árt észben tartani, hogy az éttermek ilyenkor teltházzal működnek – a korábbi években a helyek közel 70 százalékának kellett visszautasítania vendégeit maximális kihasználtsága miatt, ezért mindenképpen célszerű asztalt foglalni. Az akció weboldalán a foglalás ingyenes, és jól áttekinthető. A felsorolásból egyértelműen látszik, hogy az egyes éttermekben melyik időpontban van telt ház, és mikor van még esélyünk próbálkozni. Sajnos a legmenőbb helyek többségében már nincs hely, de azért még érdemes nézelődni, lehet jó fogásokat találni. A felújított Hungária Fürdő épületében működő, népszerű Arazba például még a 15 órára lehet rástartolni, a balatonszemesi Kistücsöknél pedig ebéddel érdemes próbálkozni (11-től nyitva vannak, és csak délután 4-től nincs asztaluk), de az Andy Vajna-féle Nobu meglátogatását sajna máskorra kell időzíteni, itt már minden időpont elkelt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek