Tengerbe zuhant egy utasszállító Indonéziában

A tengerbe zuhant hétfőn Indonéziában egy belföldi viszonylatban közlekedő utasszállító repülőgép 188 emberrel a fedélzetén – írja az MTI az indonéz katasztrófavédelem vezetőjének közleménye alapján. A gép Jakartából Bangka szigetre tartott, amely Szumátra mellett található. A légitársaság szóvivője elmondta: mindössze 13 perccel a felszállás után elvesztették a kapcsolatot a Boeing 737-800 típusú géppel.

Egy hajó legénysége jelezte, hogy látják a gép egyes roncsait a tengerben. A mentők a helyszínre siettek, ahol különböző tárgyakat találtak a gépről, de annak nagyobb darabjait egyelőre nem találták meg. A Jáva-tenger ott 30-40 méter mély.  A földi légiirányítás szerint a gép pilótája rögtön felszállás után engedélyt kért arra, hogy visszatérhessen a jakartai repülőtérre, majd megszakadt vele a kapcsolat.

A gépen 178 felnőtt utas, egy gyerek és két csecsemő utazott, a személyzet héttagú volt. Esetleges túlélőkről egyelőre nem tudnak. A járatok mozgását figyelő Flightradar24 nevű portál szerint a szóban forgó repülőgép szinte vadonatúj volt, alig két hónapja tartották üzemben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek