Tengeri kígyó marásába halt bele egy brit halász

    Tengeri kígyó marásába halt bele egy brit halász az észak-ausztráliai partoknál - írja az MTI a helyi hatóságok közleménye alapján.

    A 23 éves férfit csütörtökön marta meg a kígyó, miközben a hálót húzta be a hajón az Északi Terület egy elhagyatott partvidéke közelében - olvasható a rendőrség közleményében. A tengeri kígyók mérge veszélyes, ám az állatok nem agresszívak, ritka, hogy emberre támadnak az ausztrál partoknál.

    Sárgaajkú tengerikígyóForrás: Jens Petersen / Wikipedia

    Darwin városából küldtek helikoptert egészségügyi szakemberekkel a halász életének megmentésére - mondta el a CareFlight légimentők szóvivője. David Wheeldon hozzátette: a több mint 700 kilométeres repülőút alatt a gép személyzete értesítést kapott, hogy késő, a halász belehalt a kígyómarásba. A St. John mentőszolgálat szóvivője elmondta, a távolról érkező segítségnek nem sok esélye volt a beavatkozásra, az áldozat a harapástól számított két órán belül meghalt. A férfit, akit a közlemény nem nevezett meg, akkor nyilvánították hivatalosan halottnak, amikor a halászhajó megérkezett Borroloola falu kikötőjébe.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!