Tűzvészben semmisült meg a brazil Nemzeti Múzeum nagy része

Hatalmas tűz pusztított vasárnap este a Rio de Janeiró-i brazil Nemzeti Múzeumban, a televíziós híradások tanúsága szerint lángba borult a múzeum történelmi épületének szinte egésze.

A múzeum igazgatósága ugyanakkor azt közölte, hogy senki sem sérült meg, miután a tűz kitörésekor már zárva volt a Sao Cristóvao városrészben álló egykori palota. 

Lángokban a palota, mely a múzeumnak adott otthontForrás: AFP/Str

Az okozott károkra vonatkozó becslések egyelőre nincsenek, helyi médiajelentések szerint azonban az idén 200 éves múzeum kiállítási tárgyainak nagyobbik része valószínűleg megsemmisült vagy megrongálódott.

Brazília egyik legrégebbi múzeumáról és a kontinens egyik legfontosabb kiállítási intézményéről van szó, amely 1892 óta működött ebben a formájában, és hatalmas geológiai, botanikai, paleontológiai és archeológiai gyűjteményt halmozott fel. A dél-amerikai térségből származó darabokon kívül a múzeum egyiptomi múmiákkal, ógörög és római kori szobrokkal és etruszk kincsekkel is rendelkezett.

Maga az épületegyüttes 1808 és 1821 között a gyarmatosító portugál királyi család rezidenciája volt, 1822 és 1889 között a brazil császári család lakott benne, majd 1889-től 1991-ig a köztársasági alkotmányozó gyűlés működött a falai között, mielőtt 1892-ben úgy döntöttek, hogy az 1818-ban VI. János király által alapított Nemzeti Múzeum kapja meg.

Paulo Knauss, a történeti múzeum igazgatója a GloboNews tévéadónak nyilatkozva a brazil kultúra tragédiájának nevezte a tűzesetet. Néhány évvel ezelőtt az ország egy másik kedvenc múzeumát is elveszítette, a sao paulo-i Portugál nyelv múzeumát.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek