A levegőben lett rosszul a pilóta, azonnal le kellett szállnia a gépnek

A levegőben lett rosszul a pilóta, azonnal le kellett szállnia a gépnek

 A repülőút kellős közepén, Newcastle-ből Ciprus felé lett rosszul egy utasszállító pilótája. Az utasok már csak azt látták, hogy a férfi a gép padlóján fekszik, a mellékhelyiségek közelében - írja a Mirror brit napilap internetes kiadása.

Elképzelhetjük, mit éltek át a Thomson járatának utasai, amikor utazó magasságban egyszercsak kinyílt a pilótafülke ajtaja, a személyzet pedig kihúzza onnan, majd a földre fekteti a szemmel láthatóan rossz állapotban lévő pilótát.

Miután közölték hogy vészhelyzetről van szó, és kényszerleszállást kell végrehajtani, a fedélzeten pánik tört ki.

A bejelentés után alig több mint negyed órával szerencsére gond nélkül landolt a gép Bulgáriában, Szófia repterén. A személyzet profin kezelte a nehéz helyzetet - mondta egy szemtanú a lapnak.

Idilli kép LarnakánFotó: Georgia / Flickr

 Ami ezután következett, az már jóval problémásabb volt - már ha lehet ezt fokozni. A Bulgáriában rekedt, Larnakába igyekvő nyaralóknak először senki nem mondott semmit. Három órán át várakoztak a reptéren, méghozzá jó ideig ugyanabban a repülőgépben, ahol a pilóta rosszul lett. Később sikerült eljutniuk szállásokra, de még ekkor sem tudtak semmit arról, hogyan és mikor folytathatják útjukat.

A férfit később kórházba szállították, állapota felől egyelőre nincs hír. A légitársaság szóvivője az eset után annyit közölt, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy eljuttassák az utasokat végcéljukhoz.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek