Hamarabb repülhet szuperszonikus repülőgépen, mint gondolná

Hamarabb repülhet szuperszonikus repülőgépen, mint gondolná.

2023-ra feleannyi időbe telik majd átkelni az Atlanti-óceán felett, mint a most megszokott repülőgépeken, hála a Boom nevű repülőgépgyártó terveinek – írja a Condé Nast Traveler. 

Valahogy így néz majd ki a végleges modellFotó: Boom Supersonic / Facebook

Az túlzás, hogy a szuperszonikus utazás lehetősége gyorsan bontakozik ki, hiszen már tizennégy év telt el azóta, hogy az utolsó Concorde felszállt. A nemrégiben Párizsban megrendezett légiexpón viszont kiderült, hogy a denveri székhelyű, a szuperszonikus technológiát fejlesztő Boom már hetvenhat rendelést zsebelt be még el sem készült gépeire, és az ezekért kapott előleget használja fel a további fejlesztésekre és gyártásra.

A startup úgy nyilatkozott, hogy tervei szerint 2023-ra már rendszeresen járnak ötvenöt üléses gépei a világ nagyvárosai között. A gépek előreláthatóan darabonként kétszázmillió dollárba fognak kerülni. Mielőtt azonban az égbe röppenhetnének, hosszadalmas tesztelési folyamaton kell átesniük. Bár a szuperszonikus technológia nem újdonság, a Boom célja csendesebb, olcsóbb, gyorsabb és biztonságosabb megoldással előállni, mint a Concorde volt. A teszteléshez egy kisebb járművet gyártanak le először, a „Baby Boom" becenevű XB-1 modell 2,2 mach-hal hasítja majd az eget – kapaszkodjanak meg, ez 2331 kilométeres óránkénti sebességnek felel meg.

Az XB-1 kisméretű modellje tesztelés közben, a szélcsatornábanFotó: Boom Supersonic / Facebook

Ha minden jól megy, a fentiek fényében egy Párizs-New York út három és fél, egy San Francisco-Tokió út pedig öt órát vesz majd igénybe.

Bár a vevők neve titokban maradt, Richard Branson már elárulta, hogy a Virgin Group tíz rendelést adott le, és a Virgin fejlesztőcsapata is együttműködik majd a Boom szakembereivel. Rajta kívül még legalább négy légitársaság bízik a Boom sikerében.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek