Sétálóutcába hajtott egy furgon Stockholmban, leállt a közlekedés

Sétálóutcába hajtott egy furgon Stockholmban, leállt a közlekedés

Sétálóutcába hajtott egy furgon Stockholmban péntek délután, és legalább három embert halálra gázolt. A kormány szerint minden jel arra mutat, hogy terrorcselekmény történt - írja az MTI a svéd média jelentése alapján.

A főváros központjának ezt a részét lezárta és kiürítette a rendőrség, és a hatóságok arra szólították fel az embereket, hogy kerüljék el a környéket. A városban leállt a vonatforgalom és a metróközlekedés. Kiürítették a központi pályaudvart is. Stefan Löfven svéd miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy "minden jel szerint" terrortámadást követtek el a kisteherautóval. Később ezt azzal a kijelentéssel erősítette meg, hogy Svédországot megtámadták.

Fotó: MTI / EPA

 Az áldozatok számáról eltérő értesülések láttak napvilágot, de a hivatalos közlésekből is kitűnik, hogy legalább hárman meghaltak és sok a sebesült is. A teherautó vezetőjéről egyelőre semmit sem közöltek. A gépkocsi a gázolások után nekiment egy áruház épületének. Egyes sajtóértesülések szerint lövések is eldördültek, de ezt a rendőrség egyelőre nem erősítette meg. Löfven kormányfő a támadás időpontjában úton volt Göteborg felé, de visszafordult a fővárosba.

Londonban idén márciusban négy gyalogost gázoltak halálra a Westminster hídon, a franciaországi Nizzában 86 ünneplőt gyilkolt meg egy teherautós merénylő tavaly júliusban, a nemzeti ünnepen, decemberben pedig Berlinben volt hasonló támadás 12 halálos áldozattal. A merényletek elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek