Letérítette az útról a mobilja, ezért 5 napig bolyongott a Grand Canyonban

Letérítette az útról a mobilja, ezért 5 napig bolyongott a Grand Canyonban

Öt napig bolyongott a Grand Canyonban egy eltévedt texasi egyetemista, aki már búcsúvideót is készített családjának, amikor a keresőegységek rátaláltak - olvasható az MTI hírei között.

Grand Canyon, Amerikai Egyesült ÁllamokSean Gallup / Europress / Getty

 A hatóságok szerint a 24 éves lány jól felszerelkezett a túrájára, és mindent helyesen tett, amikor ráébredt arra, hogy teljesen irányt vesztett. Baját az okozta, hogy amikor túraösvényt keresett, mobiltelefonos térképalkalmazása letérítette a helyes útról. Senki nem jelentette eltűnését, mivel családjával nem kommunikált. Elveszett telefonjának térereje is. "Pánikba estem, sírtam, szipogtam" - mondta el Amber VanHecke az ABC televízió Good Morning Amerikca című műsorában az AP hírügynökség pénteki jelentése szerint. A lány megpróbált olyan helyet találni, ahol tud telefonkapcsolatot létesíteni. Amerre ment, mindenütt nagy segítségjelet hagyott maga mögött, és jelzőtüzeket is gyújtott.

Több kilométert barangolt, mire talált olyan helyet, ahol volt térerő, ám megszakadt a vonal, mire az arizonai hatóságok azonosítani tudták volna helyzetét. A mentőegységek azonban rátaláltak hátrahagyott autójára, amelyre ráírta, merre indult el, és a hátrahagyott nyomok vezették el őket a kétségbeesett lányhoz. Az Észak-texasi Egyetem diákja már ismét Texasban van. "Öt napja még azt gondoltam, hogy meg fogok halni a sivatagban, most pedig megpróbálok előadásra menni" - mondta.

Veszélyes turistalátványosság

A Grand Canyon nemzeti park tucatnyi halálos áldozatot követel évente — főleg a túlmelegedéstől és a kiszáradástól kell tartani. A park belső része ugyanis sivatag, ahol nyáron gyakran emelkedik 40 fok fölé a hőmérséklet. Persze előfordul az is, hogy valaki csak szimplán megcsúszik a szakadék szélén, és lezuhan. Évente 4,5 millió látogató fordul meg a parkban, melynek fennállása óta már 658-an veszítették itt életüket. Ebben a cikkben összegyűjtöttük azokat a természeti látványosságokat, amelyeket fokozott óvatossággal kell megközelíteni, ha nem akarja valaki az előbbi statisztikákat gazdagítani.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek