Gyerekeket szállító magyar busz szenvedett balesetet Olaszországban

Gyerekeket szállító magyar busz szenvedett balesetet Olaszországban

Tizenhatan haltak meg a középiskolás diákokat szállító magyar autóbusz péntek éjjeli olaszországi balesetében, a sérültek száma 36 - jelentették hírügynökségek az olasz tűzoltóság közlésére hivatkozva.

A Franciaországból hazafelé tartó magyar busz, amelyen 14 és 18 év közötti fiatalok utaztak, az A4-es autópályán egy veronai csomópontnál szenvedett balesetet, majd kigyulladt. Az áldozatok számáról adott újabb mérleg vélhetően már véglegesnek tekinthető - tette hozzá a tűzoltóság. Közlésük szerint 36 sérült el tudta hagyni a buszt, őket kórházba vitték.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a magyar M1 televíziónak szombat reggel azt mondta, hogy az autóbuszon egy budapesti gimnázium diákjai utaztak, és a jármű az autópálya melletti korlátnak, majd a védőfalnak csapódott - írja az MTI. A hivatalos adatok szerint 54 utas - köztük felnőtt kísérők - és két sofőr volt a buszon, de információik szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból - tette hozzá.

A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította. A tragédiával kapcsolatos minden további hírről az Index összefoglalójában olvashat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek