Összecseréltek két gyereket a repülőn, félmilliós kártérítést kapott a család

    Két kíséret nélkül utazó ötéves kisfiút cseréltek össze a JetBlue légitársaság alkalmazottai, nagy riadalmat keltve a gyerekek családjában.

    Az augusztus 17-én történt gyerekcseréről az egyik kisfiú édesanyja számolt be a New York-i Daily News-nak, írja az MTI. Maribel Martinez elmondta, hogy kisfiával, Andyvel július végén utazott Dominikára, majd egy héttel később hazatért Manhattanbe, a gyereket pedig a rokonainál hagyta.

    JetBlue Airways

     A terv szerint Andy egyedül utazott volna vissza New Yorkba, Martinez külön száz dollárt fizetett azért, hogy a légitársaság alkalmazottja feltegye Andyt a gépre, ám a Kennedy Repülőtéren az édesanyának egy másik kisfiút adtak át.

    Martinez elmesélte, hogy nagyon megrémült, azt hitte, elrabolták a fiát. Andyt a légitársaság több órával később találta meg Bostonban, ahova tévedésből szállították el a másik kisfiú helyett. Andy csuklóján névvel ellátott karkötőt viselt, de útlevele a másik gyerekhez került.

    Mint a JetBlue kiderítette: a kisfiúk mindketten Dominikából indultak haza, de véletlenül elcserélték őket. A malőr után a légitársaság mindkét gyereket biztonságban eljuttatta a családjához.

    A JetBlue visszatérítette Andy repülőjegyének árát, 474 dollárt (131 ezer forintot) és 2100 dollárnyi (582 ezer forintnyi) kárpótlást is adott Martinezéknek.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!