Megtalálták a lezuhant egyiptomi gép roncsait

    Megtalálták a múlt hónapban 66 emberrel a fedélzetén a Földközi-tengerbe zuhant EgyptAir utasszállító roncsait - jelentették be a szerencsétlenséget vizsgáló egyiptomi bizottság illetékesei.

    A bizottság szerda késő este kiadott közleményében azt írta, az egyiptomi kormány által a lezuhant utasszállító fekete dobozainak és roncsainak felkutatásával megbízott egyik francia hajó "lokalizálta a repülőgép maradványainak több helyszínét, és elküldték a roncsokról készült első felvételeket a testületnek", írja az MTI.

    Hozzátették, a kutatásban részt vevő csapat és a hajón tartózkodó szakértők térképet készítenek arról, pontosan hol találhatóak a roncsok.

    Azt egyelőre nem tudni, a repülőgép mely részeit találták meg, és azt sem, hogy a közelben lehetnek-e a feketedobozok.

    Egy nappal ezelőtt a bizottság illetékesei közölték, hogy már csak június 24-ig bocsát ki jeleket a repülőgép két fekete doboza, a pilóták beszélgetéseit és a repülési adatokat rögzítő berendezések.

    A roncsokra bukkanó John Lethbridge francia mélytengeri kutatóhajó, amely 6000 méteres mélységig képes lemerülni és amelyet egy, a fekete dobozok nagy mélységből történő lokalizálására és kiemelésére alkalmas tengeralatti robottal is felszereltek, június 9-én csatlakozott a kutatócsoporthoz.

    Az eddigi ismeretek szerint röviddel azelőtt, hogy az MS804-es járat végleg eltűnt a radarok képernyőjéről, közel három percen keresztül vészjelzéseket adott le, mivel füstöt észleltek a fedélzeten. A vizsgálatot végző hatóságok eddig nem zárták ki annak eshetőségét, hogy terrortámadás történt, és azt sem, hogy műszaki hiba okozta a katasztrófát.

    Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata május 19-én zuhant a Földközi-tengerbe a görög Kárpathosz szigetétől mintegy 230 kilométerre.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!