Metrósztrájk miatt bénult meg Barcelona

    Hosszú kocsisorok és jelentős dugók alakultak ki a barcelonai közutakon hétfőn a mobil világkongresszus (MWC) első napján a metró dolgozóinak sztrájkja miatt. A bevezető utakon 12 kilométeres sorok alakultak ki a reggeli csúcsforgalomban.

    A barcelonai közlekedési vállalat (TMB) honlapján azt javasolta, hogy a sztrájk idején az utasok a metró helyett válasszanak egyéb alternatívát a városi közlekedésre. Ezt az utasok meg is fogadták, így valóságos káosz alakult ki délelőtt a közúti közlekedésben, írja az MTI.

     

    Fotó: Quiuige Garcia - MTI/EPA

    A metró helyett autóval, busszal és taxival igyekezett mindenki eljutni úti céljához. A beszámolók szerint a bevezető utakon 12 kilométeres sorok alakultak ki a reggeli csúcsforgalomban.

    A metróban reggel 6 és fél 10 között a szolgáltatások 50 százalékát biztosították, majd délután négyig ezt 30 százalékra csökkentették. Ez átlagosan 18-20 perces várakozási időt jelent, 20 metrómegállót le is zártak.

    A sztrájkot a világ legjelentősebb mobiltechnológiai kongresszusának első napjára időzítették, amelyre körülbelül 95 ezer résztvevőt vártak a világ minden tájáról. A TMB becslése szerint a kongresszus miatt a metró forgalma napi 50 ezerrel nőne meg ha nem lenne sztrájk.

    A szervezőket nem érte váratlanul a munkabeszüntetés, ezért saját buszokat állítottak forgalomba, amelyek a város 15 különböző pontjáról szállítják az esemény helyszínére az embereket.

    A szakszervezetek a sztrájkkal béremelést és a határozatlan idejű szerződések arányának növelését követelik a közlekedési vállalattól, ám annak csaknem 20 millió eurós költségvonzata miatt eddig nem sikerült megállapodásra jutniuk a város vezetésével.

    A szakszervezetek tájékoztatása szerint a munkabeszüntetést a dolgozók 96-98 százaléka támogatja.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!