150 tűzoltó fékezte meg a lángokat a prágai Nemzeti Múzeumban

    Tűz ütött ki péntekre virradóra a felújítás alatt lévő prágai cseh Nemzeti Múzeum történelmi Vencel téri épületében, és leégett a tetőrész faszerkezetének egy része. Egy ember kórházba került, a kiállítási tárgyak biztonságban vannak.

     

    A helyszínre éjjel két óra körül kiérkező mintegy 150 tűzoltónak csak több mint háromórás küzdelem után sikerült megfékeznie a lángokat, az épület fő részében nem esett kár, írja az MTI.

    Fotó: MTI / Cseh Tűzoltóság


    A kora reggeli jelentések szerint a tető faszerkezetének 200 négyzetméteres területén keletkeztek károk. Egy embert füstmérgezéssel kórházba szállítottak. A kár nagyságát egyelőre nem mérték fel.

    "Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a múzeum történelmi épülete a felújítások miatt üres és a kiállítási tárgyak biztonságban vannak" - mondta Michal Lukes, a múzeum igazgatója.

    A tűz keletkezésének okát vizsgálják, az első feltételezések szerint összefüggésben lehet a felújítási munkálatokkal.

    A cseh Nemzeti Múzeum 1891-ben épült neoreneszánsz stílusú épülete a Prága központjában lévő Vencel tér legjellegzetesebb műemléke. Felújítását tavaly kezdték el és 2018 őszén lesz befejezve. A tervezett költségek meghaladják az 1,35 milliárd koronát (15 milliárd forint).

    Prágában az utóbbi években több tűzvész történt. 2005 decemberében leégett a Globe színház. Az anyagi kár tízmillió koronát tett ki. 2008 októberében pedig leégett a híres szecessziós Ipari Palota egyik szárnya, a kár mintegy 200 millió koronára rúgott.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!