Kerekesszékben juthatott fel a merénylő a fedélzetre

    Magát mozgássérültnek tettetve juthatott fel Mogadishuban a Daallo Airlines járatára a feltételezett merénylő, aki robbanószerkezetet hozott működésbe az A321-es gép fedélzetére 2016. február 2-án.

    A szerkezetet néhány perccel a felszállást követően hozta működésbe, melynek következtében az A321-es oldalán egy lyuk és az utastérben kisebb tűz keletkezett. A repülőgép ekkor még alacsony magasságon repült, a detonáció ugyan lyukat ütött a gép oldalába, de a kormányszervek és a szárny nem sérült meg és az A321-es törzse is egyben maradt, így vissza tudott térni a repülőtérre és gond nélkül leszállt Mogadishu-ban, írja az airportal.hu.

    Az első értesülések két sérültről szóltak, de a repülőtértől néhány kilométerre találtak egy összeégett holttestet is, amiről azt gondolták, hogy a repülőgépből zuhant ki.

    A hatóságok most azt feltételezik, hogy az összeégett holttest az öngyilkos merénylőé, akit a légnyomáskülönbség kiszippantotta a repülőgépből a detonációt követően. A cselekményt egyetlen terrorszervezet sem vállalta magára, feltételezhetően azért, mert hatalmas blamázs lenne számukra a sikertelen merénylet, melyben csak maga a merénylő vesztette életét.A Daallo Airlienes számára üzemeltetett görög lajstromjelű Airibus A321-es repülőgép jelenleg Mogadishu repülőterén parkol, további sorsáról nincs információ. Az SX-BHS lajstromjelű, a görög Hermes Airlines által üzemeltetett repülőgépet szerb pilóta vezette.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!