Sosem volt még ennyi turistája Spanyolországnak, mint tavaly

    Spanyolország soha nem fogadott még annyi turistát, mint tavaly, amikor összesen 68,1 millióan látogattak el a dél-európai országba.

    A spanyol statisztikai hivatal (INE) által pénteken közzétett adatokból kiderül, hogy a legnagyobb érdeklődést továbbra is a britek tanúsítják Spanyolország iránt, a legtöbb turista, több mint 15,7 millió, tavaly az Egyesült Királyságból érkezett. Őket követik a franciák 11,5 millióan, és a németek 10,3 millióan - írja az MTI.

    Spanyolországban a turisták túlnyomó többsége a pihenés és a szabadidő eltöltésének lehetőségét keresi, 58 millióan ezzel a céllal utaztak a mediterrán országba a múlt évben. A külföldiek többsége Katalóniára kíváncsi. Tavaly 17,4 millióan jártak a kelet-spanyolországi autonóm közösségben, a második legtöbb turistát, 11,7 milliót, a Baleári-szigetek fogadta, a harmadik legvonzóbb hely Spanyolországban a Kanári-szigetek volt: 11,6 millió külföldi látogató választotta.

    Spanyolországban a turizmust tartják a gazdaság egyik húzóágazatának, a GDP 11 százalékát adja, így a látogatók számának növekedése is hozzájárult ahhoz, hogy tavaly a dél-európai ország 3,2 százalékos gazdasági növekedést produkált, amelyre nyolc éve, a gazdasági válság óta nem volt példa.

    Spanyolország a Travelón

    Ha a számok önt is meggyőzték, esetleg régóta tervez már egy igazi spanyol nyaralást, akkor kattintson ide. Naplementenézés Madridban, marcipánmajszolás Toldeóban, Gaudí-túra Barcelonában - olyan kirándulástippeket ajánlunk, amely távol van a Costa Brava és a Costa del Sol zsúfolt üdülőhelyeitől. Még további madridi tippeket itt, aztán itt és itt talál. Ha azonban Barcelonára kíváncsi, akkor olvassa el ezeket az élménybeszámolókat itt, itt vagy itt.

    +1 tipp: Ha tengerpartra és látnivalókra is vágyik
    Úgy gondolja, szép és jó a városnézés, de egy nyaralás csak akkor teljes, ha azért strandok is vannak a közelben? Valenciában a tengerparti vakációt tökéletesen ötvözheti a városnézéssel, ennek részleteit ebben a cikkünkben olvashatja el. De egy andalúziai körutat is összeköthet egy kis strandolással: ehhez bázisul Malagát ajánljuk, városnéző tippjeinket erre találja. Ha nincsenek nagy igényei, a Malaguetán is csobbanhat, de innen könnyen elérheti a Costa del Sol strandjait is. Ha pedig elég a lustálkodásból, feltétlenül látogassanak el Granadába, a mesés Alhambrához, és Córdoba csodás mecset-katedrális kombóját és muskátliktól virító sikátorait se hagyják ki!
    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!