Műszaki okok és a pilóták hibája miatt zuhant tavaly a tengerbe az AirAsia gépe

    Más okok mellett elsősorban a fedélzeti számítógép hibája és a pilóták helytelen reagálása miatt zuhant egy évvel ezelőtt a Jáva-tengerbe az AirAsia indonéziai légitársaság gépe, fedélzetén 162 emberrel - összegezte kedden vizsgálatának eredményeit az indonéz repülésbiztonsági hivatal.

    A hivatal tájékoztatása szerint a repülési adatokat rögzítő fekete doboz elemzése során fény derült arra, hogy az oldalkormányok mozgatását vezérlő számítógépes rendszer elektromos paneljének egyik forrasztásán repedés volt, amely miatt egymás után négyszer vészjelzést adott le a fedélzeti számítógép, írja az MTI. 

    Fotó: Bagus Indahono - MTI/MTVA

    A karbantartási jegyzőkönyvekből kiderült, hogy a baleset előtti 12 hónapban 23-szor fordult elő ugyanez a probléma, ráadásul a tragédia előtti három hónapban egyre gyakrabban.

    A tragédiát megelőző percekben a pilóták nem az előírásoknak megfelelően reagáltak a vezérlés által leadott vészjelzésekre. Miután az első három próbálkozásuk sikertelen volt, a negyedik riasztás után feltehetően megpróbálták áramtalanítani és újraindítani a kormánymű vezérlőrendszerét, ami nem szokványos művelet repülés közben. Az áramtalanítás következtében kiiktatták a robotpilótát és az átesést gátoló automata rendszert is.

    A pilóták áttértek kézi vezérlésre, de elvesztették az uralmat a gép felett, úgynevezett átesés következett be, vagyis megszűnt a gép repüléséhez szükséges felhajtóerő, és ebből a helyzetből már nem tudták "visszahozni" a repülőt, az Airbus A320-as a tengerbe zuhant.

    Nurkahjo Utomo nyomozó szerint a pilóták beszélgetését rögzítő berendezés hanganyagát hallgatva arra lehet következtetni, hogy a negyedik sikertelen próbálkozás után zavar támadt a pilóta és a másodpilóta között. Egyikük azt mondta a másiknak, hogy "engedje lejjebb" a gépet, miközben a repülő amúgy is ereszkedett.

    A nyomozás során megállapították, hogy az időjárási körülmények nem játszottak kulcsszerepet a tragédiában, mint ahogyan azt korábban is feltételezték.

    A repülésbiztonsági hivatal megállapította azt is, hogy az AirAsia karbantartási rendszere is hagyott kívánnivalót maga után. A baleset óta a légitársaság 51 új biztonsági intézkedést vezetett be, javítandó ezen.

    Az AirAsia 8501-es járata tavaly december 28-án reggel indult el az indonéziai Surabayából Szingapúrba. A kapcsolat a géppel a felszállás után 42 perccel szakadt meg, amikor az Airbus a borneói Kalimantan és Jáva között repült. A gép roncsait megtalálták a Jáva-tengerben, előkerült a gép repülési adatait és a pilóták beszélgetését rögzítő két feketedoboz is, és jó állapotban voltak.

    Az adatok elemzése során fény derült arra, hogy a gép egy ponton rendkívül nagy, percenkénti 6-8 ezer lábas (1,8-2,4 kilométer) emelkedést mutatott, miközben az Airbus A320-asokkal általában percenként 1000-1200 lábat emelkednek, de az 1500 lábat soha nem haladják meg.

    Szakértők már korábban is felvetették, hogy átesés történhetett, a gép túl meredek emelkedése miatt megszűnhetett a gép repüléséhez szükséges felhajtóerő. Felmerült az is, hogy a gépet egy erős légáramlat sodorta magával, de a vizsgálat ezt cáfolta.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!