Svájci csapat nyerte a Kékszalagot

A svájci Safram csapat Ventilo M1 típusú katamaránja nyerte meg az idei, gyenge szeles Kékszalag vitorlásversenyt. A tókerülő verseny időrekordját tartó Fifty-Fifty ezúttal a második lett. Azok közül, akik az éjszaka során nem adták fel küzdelmet, még többen úton vannak.

A Safram, amelynek szkippere Rodolphe Gautier, kormányosa pedig Christophe Péclard, pénteken 2 óra 6 perckor futott be a balatonfüredi célba - olvasható a szervezők által kiadott közleményben.ű

Fotó: Kékszalag / MVSz Sajtóközpont

A második helyen a Kékszalag időrekordját tartó Fifty-Fifty nevű 50 lábas magyar katamarán érkezett, 15 perc hátránnyal. A hajó kormányosa Józsa Márton. Harmadik lett a tizenegyszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas, aki ezúttal egy Decision 35 típusú, Cellum névre keresztelt kéttestű hajóval vágott neki a versenynek.

A legjobb egytestű hajó az egytestű rekordot tartó Raffica lett Király Zsolt kormányzásával. A rekorddöntés ezúttal a gyenge szél miatt elmaradt.

A 47. Kékszalag 540 hajóból álló mezőnye csütörtökön 9 órakor rajtolt el Balatonfüreden, hogy megtegye a verseny légvonalban mintegy 155 kilométeres távját. A verseny első részét a Cellum és a Safram küzdelme fémjelezte. A siófoki bóját a Safram több mint tíz perc előnnyel vette, de Tihany előtt Litkeyék ismét beérték a svájci egységet.

A délután folyamán a két hajót utolérte egy üldöző boly, köztük a Black Jack nevű katamarán, de két egytestű hajó is, a Király Zsolt kormányozta Raffica és a Kaiser Kristóf vezette Principessa. Ekkor még legalább tíz hajó látszott esélyesnek a győzelemre. A verseny a Keszthelyi-öböl bejáratánál dőlt el, amelyet a Safram északról, Balatongyörök felől gyorsabban közelített meg, mint a délen vitorlázó Cellum. A svájci hajó itt tudott véglegesen az élre állni, és előnyét egyre növelni a célig.

A győztes csapat már sok kiváló eredményt ért el. Nemrégiben megnyerték a Genfi-tavon a Genf-rolle-Genf versenyt, legyőzve a Décision 35-ös flottát. A Genfi-tavi tókerülő Bol d'Or Mirabaud versenyen a 9. helyen végeztek, de csak néhány perccel lemaradva az élmezőnytől. Rodolphe Gautier csapata tapasztalt, összeszokott versenyzőkből áll, de hajójuk a Ventilo M1-es is gyors hajó. Különösen a gyenge, változékony szelekben voltak gyorsak, és a Balatonon éppen ilyen szél fújt. A győztes csapat: Christophe Péclard, kormányos Rodolphe Gautier, Fabian Racloz, Yves Guntern, Attila Pénzes, Fabien Froesch.

A szél a nap folyamán végig nagyon gyenge maradt, csak este 10 órakor lett kicsit élénkebb a légmozgás. A mezőny a verseny alatt a Balaton teljes hosszában széthúzódott. Sokan feladták a küzdelmet, de a kitartó hajók zöme is csak péntek késő délután vagy éjszaka ér majd célba.

Az eredmények és a befutó hajók listája folyamatosan olvasható a kekszalag.hu-n.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek