Családbarát díjakkal akciózik a Ryanair

Újabb utasbarát intézkedéseket vezetett be az ír fapados légitársaság, ezúttal a családokat megcélozva. A Ryanair többek között díjengedményeket ad a csomagokra és a kiválasztott helyek foglalására.

 Egyre több utasbarát intézkedéssal igyekszik magához csábítani az ír diszkont légitársaság az utazó közönséget, ezért januárban arról írhattunk, hogy felére csökkentik a poggyászdíjat, decemberben pedig arról, hogy már két kézipoggyász is felvihető a fedélzetre. Az idei nyártól kezdődően pedig családoknak járó kedvezményeket vezet be. A kisgyerekkel repülő családoknak ezért két felszerelést ingyen szállítanak, legyen az a babakocsi, az autós gyerekülés, utazó kiságy vagy egy 5 kilós babafelszereléseket tartalamazó kézitáska. Most először a járatokon bébiétel melegítőt találunk és egy pelenkázó helyiséget is kialakítottak - írja a TravelMole.com.

Június 17-től 50 %-os kedvezményt ad a 16 éven aluli gyerekeknek feladott csomagjaira, a lefoglalt helyekre, az elsőbbségi beszállásra és az utazási biztosításra, ha ezeket a szolgáltatásokat a kísérő felnőtt számára vásárolt egész árú szolgáltatással egyszerre vásárolják meg - írja oldalán a légitársaság.

Fotó: George Frey / Europress / Getty

 z előbb felsorolt Family Extra kedvezmények maximum két gyerekre vonatkoznak, kivéve akkor, ha még egy felnőtt együtt utazik a gyerekekkel és egy időben megrendeli ugyanezeket a szolgáltatásokat. Vagyis egyszerre négy gyerek csomagjait adhatjuk fel, foglalhatjuk le a helyüket, köthetünk biztosítást és vehetjük igénybe az elsőbségi beszállásáért féláron, ha ugyanezen szolgáltatásokat két felnőtt is megvásárolja teljes áron egy időben.

Akik pedig legalább kétszer utaznak a légitársasággal egy naptári éven belül, azok a Családi Extra kedvezményt kihasználva, a következő utazásukat már 20%-kal olcsóbb repjeggyel tervezhetik, legalábbis akkor, ha megint gyerekekkel utaznak. A Fly & Save kedvezményt egy webes űrlapon lehet igényelni és négy hétig lehet online beváltani.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek