Közlekedési káosz Franciaországban

Jelentős fennakadások várhatók szerdán Franciaországban a vasúti és a városi közlekedésben, miután négy vasutas szakszervezet (CGT, Sud Rail, FO és First), valamint tőlük függetlenül a taxisok is munkabeszüntetésre szólítottak fel.

A vasúti közlekedésben a tiltakozó megmozdulás kedd este 7 órakor kezdődik, de a jelentősebb fennakadások szerda reggeltől várhatók: a szuper-expresszeknek (TGV) és a párizsi agglomerációban a városi gyorsvasutaknak (RER) csak a fele fog közlekedni - közölte az állami vasúttársaság (SNCF) igazgatósága.

A Párizst Londonnal összekötő Eurostar járatai menetrendszerűen indulnak, de az Amszterdam és Brüsszel felé közlekedő Thalys járatainak csak háromnegyede fog elindulni, írja az MTI.

Németország felé nem várható fennakadás, Spanyolország felé viszont csak minden második vonat indul majd el. Szerdára és csütörtökre virradó éjjel pedig minden vonatot töröltek, teljesen leáll a vasúti közlekedés.

A vasúti dolgozók az ellen a törvénytervezet ellen tiltakoznak, amelyet a kormány a jövő héten terjeszt a nemzetgyűlés elé az SNCF által felhalmozott 40 milliárd eurós (12 ezer milliárd forintos) adósság stabilizálására, amelynek keretében megnyitnák a személyszállítási vasúti piacot a konkurencia előtt. A javaslat átszervezné a jelenleg két állami vállalat kereteiben működő vasúti szektort. A szakszervezetek szerint ez nem oldaná meg az adósság problémáját és nem elég bátor a két vállalat egy holdinggá szervezésében, amelyeket 1997-ben választottak szét. Jelenleg az RFF felelős a vasúti hálózat működtetéséért, az SNCF pedig az egyéb szolgáltatásokért.

A szakszervezetek az 1997 előtti egységes állami vállalathoz való visszatérést, és a teljes adósság átvállalását kérik az államtól.

Ezzel párhuzamosan a taxisok egy európai megmozdulás (London, Madrid, Berlin, Róma, Párizs) keretében a telefonon vagy online rendelhető személyszállító járművek (VTC) tisztességtelen konkurenciája ellen terveznek tiltakozni országszerte. Ezek általában olcsóbbak a taxiknál, és nem vagy alig vonatkozik rájuk szabályozás: különösen a Hailo és az Uber appok megjelenése óta jelentenek komoly konkurenciát. A taxisok várhatóan a pályaudvarokra és a repülőterekre vezető utakat fogják reggel 6 óra és este 10 óra között elállni. Franciaországban jelenleg alig 55 ezer taxi van, ebből csak 20 ezer Párizsban.

Ennek oka, hogy az állam törvényben szabályozza a kiadható, illetve megvásárolható taxiengedélyek számát, amely a második világháború óta nem növekedett. Az engedély költsége nagyon magas: városonként 140 ezer és 250 ezer euró (41 millió és 75 millió forint) között mozog. Az utóbbi évtizedben azonban mintegy 12 ezer, telefonon rendelhető, úgynevezett sofőrrel ellátott turisztikai gépjármű (VTC) és motorkerékpáros taxi állt forgalomba, amelyek olcsóbban kínálják szolgáltatásaikat, mint a hagyományos taxik.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek