Több mint 1 milliárd forint maradt a SZÉP-kártyákon

Több mint 1 milliárd forint maradt a SZÉP-kártyákon

Több mint 1 milliárd forint maradt két bank összesítése alapján a Széchenyi Pihenőkártyákon (SZÉP-kártya) a még 2012-ben feltöltött összegekből, amelyeket május 31-ig lehetett elkölteni. A fel nem használt összegeket visszautalják a munkáltatóknak – írja a Turizmus.com.

Fotó: Széchenyi Pihenőkártya

 Május folyamán naponta átlagosan több mint 50 millió forinttal csökkent a kártyákon maradt felhasználható keret. Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy idén volt az első olyan év, amikor igazán nagy összeget érintett a lejárati határidő, mivel 2012 volt a SZÉP kártya működésének első teljes éve. A kártyákon maradt 1,35 milliárd forintos összeg egyébként a 2012-ben feltöltött teljes összeg 1,9 százaléka.

A SZÉP kártya kormányrendelet értelmében a most lejárt összeget a kibocsátó vállalatok legkésőbb június 30-ig visszautalják a munkáltatóknak, akiknek lehetőségük van arra is, hogy ezeket az összegeket a cafeteria rendszerükbe forgassák vissza.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek