Orosz vízumközpont nyílt Budapesten

Orosz vízumközpont nyílt Budapesten, a kedden ünnepélyesen átadott irodában a korábbiaknál könnyebb lesz a vízumügyintézés. Ivan Breganov, az orosz vízumközpontokat üzemeltető Lex Systems vállalat képviselője az eseményen az MTI-nek elmondta: a konzulátusok nyitva tartása általában meglehetősen szűk, ráadásul a tevékenységük nem csak a vízumügyletek intézéséből áll.

Moszkva, Vörös tér: Könnyebb lesz az ideutazáshoz vízumot szerezni

Fotó: Jamie Squire / Europress / Getty



Ezzel szemben a vízumközpontban a hét minden napján, reggeltől estig elintézhetik a vízummal kapcsolatos teendőket az Oroszországba utazók - magyarázta. Hozzátette: a hosszabb ügyfélfogadási idő és a kellemesebb, tágasabb környezet komoly minőségi javulást jelent a korábbi ügyintézéshez képest.

Közölte: Moszkva több országban tart fenn hasonló központot, a budapesti már a 22. ilyen irodájuk. Az eddigi tapasztalatok alapján általában megnő a vízumigénylések száma egy országban a vízumközpont megnyitását követően - jegyezte meg.

Ivan Bregova elmondta: a vízumigénylés feltételei megegyeznek a korábbiakkal. A vízumközpont a VI. kerületben, az Andrássy út 100. szám alatt nyílt meg. A Külügyminisztérium konzuli szolgálatának tájékoztatása szerint az Európai Unió - így Magyarország - és az Orosz Föderáció között vízumkényszer van érvényben, tehát a magánútlevéllel utazó magyar állampolgárok kizárólag a vízum előzetes beszerzésével léphetnek be Oroszország területére. Vízummal az azon feltüntetett határidőn belül lehet az országban tartózkodni.

Magyarországon vízum eddig csak az Orosz Föderáció budapesti nagykövetségének konzuli osztályán vagy a debreceni főkonzulátuson volt igényelhető.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek