Csütörtökön ellenőrzik a bringások világítását

Csütörtökön este héttől egy-egy forgalmasabb ponton önkéntesek számolják meg az arra haladó kerékpárosokat, és feljegyzik mennyien voltak kivilágítva. A kerékpáros civil szervezeteknél ez a mérés már hagyomány, minden óraátállítás hetében dokumentálják az elért változásokat.

Hetedik alkalommal hirdet önkéntes országos lámpaszámlálást a Magyar Kerékpárosklub és a Critical Mass mozgalom. Tavaly 167 önkéntes részvételével 3300 bicikli lámpáit számolták össze és rendezték adatsorokba. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet a kerékpárok kivilágítására, és mérjék a felvilágosodás ütemét – írja a Turizmus.com

Az első lámpából mindig olyat válasszunk, ami az utat is bevilágítja előttünkFotó: Obi van Kitobi / Indafotó

Az önkéntesek egy országos akció keretében dolgoznak, melyhez bárki csatlakozhat bármely településéről, még külföldről is. A jelentkezők feladata mindössze annyi, hogy március 27-én, csütörtökön 19 órától 20 percen keresztül egy forgalmasabb ponton megszámolják az arra haladó kerékpárosokat és feljegyezzék mennyien voltak kivilágítva. A mért eredményt a szervezet blogján kell beküldeni, amit szintén aktivisták összesítenek, majd néhány nap múlva publikálják a végeredményt. A mérés évente kétszer ismétlik a tavaszi és őszi óraállítás hetében, dokumentálva a változásokat.

Az ország településein folyamatosan nő a kerékpárral közlekedők száma, miközben baleseti statisztikák szerint az egy kerékpárosra jutó balesetek száma csökken. A szervezet ezt elsősorban a kerékpárosok növekvő száma miatti nagyobb autóvezetői rutinnak és figyelemnek tulajdonítja, de véleményük szerint a rendkívül olcsó, egy akkuval akár hónapokig működő modern kerékpárlámpák gyors terjedése is szerepet játszhat a javulásban.

További híreket a Turizmus.com oldalon talál. A turisztikai szakma legfrissebb híreiért pedig iratkozzon fel a Turizmus Panoráma Bulletinre!
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek