Hatalmas űrhajóalakú plázát adtak át Szöulban

A világ legnagyobb szabálytalan alakú épületét adták át pénteken Szöulban. Az önkormányzat reméli, hogy a bevásárlónegyedben álló, több múzeumot, előadótermet és konferencia-központot magába foglaló, űrhajóformájú pláza a város emblémájává válik.

A Dongdaemun Design Plazát (DDP) a Pritzker építészeti díj első női nyertese, az iraki-brit Zaha Hadid tervezte, és 484 milliárd vonért (101 milliárd forint) építették fel. Három föld alatti és négy föld feletti szinten elterülő, több mint 86 ezer négyzetméteres belső terével és a környező parkkal három és fél futballpályányi területet foglal el - írja az MTI az épületet üzemeltető Seoul Design Plaza közleménye alapján. Ahhoz, hogy kifizetődjön, évente mintegy 5,5 millió látogatónak kellene érkeznie.

Kellően futurisztikus, de vajon elég jövedelmező lesz-e?Fotó: Sylvian Silver

Legfeltűnőbb az épületen a tetők füves borítása és a fényes, egyenként kialakított, 45 133 alumínium takarólemez. A boltok mellett kiállító- és koncerttermek, konferenciaközpontok is találhatók benne, és itt zajlanak majd a Szöuli Divathét őszi-téli bemutatói. Eközben nyolc művészeti kiállítás is várja a látogatókat.

A pláza és a park éjjel-nappal nyitva áll, maga a városrész ugyanis rengeteg éjjeli vásárlót is vonz. A sötétben LED-lámpák lágy fénye világítja meg, így élesen elüt a környék rikító neonfényeitől.

A futurisztikus, csupa lekerekített vonallal határolt komplexum azzal a céllal épült, hogy Szöult a formatervezés fővárosává tegye. Megnyitása előtt évekig vitatták, milyen hatása lesz a szomszédságában elterülő negyedre, mely szöges ellentéte a különös "űrhajónak".

A Szöul központjában épült pláza környékén éjjel-nappal nyüzsögnek a vevők és az eladók, olcsó, divatos ruhák, textilek és apró csecsebecsék végeláthatatlan sokasága cserél itt gazdát. Más ez, mint a Gangnam Style című világslágerből megismert, fényűző városrész, a Gangnam, ám a városlakók és a turisták szeretik a kis boltok és a közeli, hagyományos piacok nyüzsgő világát, amely az eltűnőfélben lévő régi Szöul hangulatára emlékezteti a látogatót.

Az új pláza a 2011-ben lemondott O Sze Hun polgármesterségének öröksége, egyike Szöul legdrágább építészeti projektjeinek. A dél-koreai főváros éves költségvetésének 2,4 százalékát emésztette fel, és ezzel minden idők egyik legdrágább szöuli építkezése lett. Csak az üzemeltetése 32 milliárd vonba (6,7 milliárd forint) kerül évente.

A Dongdaemun Design Plaza formabontó struktúrája még évekig viták tárgya lehet: egyesek kényszerleszállást végrehajtó, csúnya űrhajónak nevezték, mások dicsérték építészeti kifinomultságát.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek