Stadion épül Szilvásváradon is

A lovarda mellett stadion is épül az 1,65 milliárdból, megújul a Szalajka-völgy és az itt futó kisvasút is. Egymillió turistát várunk.

Magyarország legnagyobb vidéki, 1,65 milliárd forintos lovas beruházása kezdődik Szilvásváradon - jelentette ki Fazekas Sándor a lovas- és rendezvényközpont alapkőletételén hétfőn.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter (balra) Horváth László Heves megyei kormánymegbízott (középen) és Dallos Andor az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója (jobbra)Fotó: Komka Péter / MTI

A vidékfejlesztési miniszter szerint a 21. század követelményeinek megfelelő létesítmény megvalósulásával a lovastársadalom régi vágya teljesül.

Fazekas Sándor felidézte: évente mintegy félmillió turista, köztük sok külföldi látogat Szilvásváradra. A lovasközpont elkészültével ez a szám akár meg is duplázódhat - tette hozzá.

Horváth László, Heves megyei kormánymegbízott, fideszes országgyűlési képviselő, miniszteri megbízott felidézte: 2010 nyarán kezdődött meg a lovas központ felújításának tervezése, a megvalósulás most kézzelfogható közelségbe került.

Emlékeztetett: az 1984-es fogathajtó világbajnokság nagy lökést adott a térségnek. Ez a beruházás is méltó Magyarországhoz, és nem csak Szilvásvárad lesz a nyertese. Hozzátette, a beruházással egy időben megújul a Szalajka-völgy és az itt futó kisvasút is.

„Gazdasági hozadéka is lesz a fejlesztéseknek: nő a szálláshelyek, a vendéglátóhelyek kapacitás-kihasználtsága, nőnek az adóbevételek, több lesz a munkahely" – fogalmazott a kormánymegbízott.

Horváth László elmondta: már zajlanak a közműkiváltások, a tervek szerint július elején kezdődik meg az építkezés, a létesítményt pedig az év végén adják át. Elmondta azt is, a helyszínen Lipicai Lovasközpont Szilvásvárad névre keresztelt létesítmény megépítése kiemelt kormányzati beruházás lesz.

Dallos Andor, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója, projektgazda emlékeztetett: a jelenlegi lovas stadion 1976-ban, a lovarda 1980-ban épült.

Elmondta: a most kezdődött fejlesztés részeként egyebek mellett épül egy új, 800 székes nézőterű fedeles lovarda és egy 8000 néző befogadására képes fedett-nyitott stadion, amely „négyévszakos" talajt kap. Lesznek bemelegítő pályák és megújulnak a kiszolgáló létesítmények is – mondta Dallos Andor.

Lázár Vilmos, a magyar Lovas Szövetség elnöke bejelentette, hogy Szilvásvárad 2016-ban ismét megpályázza a négyesfogat-hajtó világbajnokság rendezési jogát.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek