Ismét jár Párizsba az Air France reggeli gépe

Március 30-tól ismét üzemel az Air France Budapest-Párizs kora reggeli járata, amelyre már tavaly októbertől lehetett jegyet foglalni. Így az átszállók lényegesen kevesebb várakozással érhetik el a francia fővárosból az Amerikába, vagy Afrikába közlekedő, fontos csatlakozásokat. Lényeges változás az is, hogy lehetőség nyílik egynapos üzleti utazásokra Párizsba.

A felújított párizsi Charles de Gaulle légikikötőbe március 30-tól Budapestről járatok indulnak reggel 6:50-kor, 10:10-kor és 15:50-kor, Párizsból Budapestre pedig 7:15-kor, 12:45-kor és 20:20-kor. Míg a kora reggeli és délelőtti órákban utazókat egy 131 férőhelyes A318-as repülőgép szállítja, addig azok, akik a délutáni indulást választják, a nagyobb kapacitású, 200 férőhelyes A321-es típusú géppel utazhatnak.

Az új menetrend életbe lépése után az Air France KLM Delta Alitalia vegyesvállalat immár három Budapesten éjszakázó járatot tudhat magáénak, melyek a cég szerint a világ legnagyobb transzatlanti hálózatához biztosítanak csatlakozást Párizs-Amszterdam-Róma központi repülőterein keresztül. Az Air France leányvállalataként működő Transavia is indít járatot Budapestről, amely a jelenlegi Rotterdam-Hága járat mellett, már a párizsi Orly repülőtérre is közlekedik majd hetente háromszor.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek