Tavasztól 6 újabb európai városba repül a TAP

Hat új európai várost vesz célba és a világ legfontosabb légi szállítójává akar válni a TAP portugál légitársaság Európa és Dél-Amerika, valamint Afrika között.

2013-ban a TAP portugál légitársaság 5 százalékos utasszám-növekedést könyvelhet el, jövőre azonban ennél is nagyobb bővülést tervez, ezért 10 új desztinációt vezet be és 6 gép érkezik a flottába - írja a Turizmus.com.

A brazíliai Manausba és Belémbe közlekedő járatokat már korábban bejelentették, ám friss hír, hogy jövő tavasztól Belgráddal is összekötik Lisszabont. Emellett járat indul Nantes-ba, Göteborgba, Hannoverbe, Tallinba és Szentpétervárra, Közép-Amerikában pedig Bogotába és Panamába. A bővítéssel a TAP Portugália kedvező földrajzi fekvését kihasználva a világ első számú légi szállítójává kíván válni Európa és Dél-Amerika, valamint Afrika között.

A belgrádi járat július elsejével indul, a nyári szezonban három közvetlen járattal, télen azonban 2 közvetlen és 3 Budapesten keresztüli háromszögben közlekedő járat közlekedik majd.

A TAP a közép-európai régióban utoljára 2012. júliusában bővített, ekkor indította el bukaresti járatát, amely eleinte hetente háromszor közlekedett, de idén nyáron a sikerre való tekintettel megduplázták a járatok számát, a téli menetrendben azonban visszaálltak a heti három összeköttetésre.

További híreket a Turizmus.com oldalon talál. A turisztikai szakma legfrissebb híreiért pedig iratkozzon fel a Turizmus Panoráma Bulletinre!
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek