Magyar sütizős rekordra készülnek

Összesen több mint tízezer süteményfalat bemutatásával és elfogyasztásával készül rekordot dönteni a fővárosi Süti- és Borkóstoló Fesztivál, amelyet Őszy-Tóth Gábriel Hírességek süteményei című új kötete alapján rendeznek november 22-én.

A könyv szerzője egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kötetben 62 ismert személyiség által ajánlott egy-egy süteményes receptet párosítottak 30 borász 62 borával. A szakácskönyv eloszlatja azt a tévhitet, amely szerint a süteményekhez csak az édes tokaji borok illenek: a 62 borból összesen 44 száraz - fejtette ki Őszy-Tóth.

Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke, a rekordok regisztrátora elmondta, hogy a november 22-i kóstolón a szervezők megkísérlik felállítani az egy időben egy helyen legnagyobb mennyiségben kínált falatkák rekordját. Több mint tízezer darab süteményt kóstolhatnak meg a vendégek, hozzá ugyanennyi adag borkóstolóval. A magyarországi rekord felállítása után ezzel a teljesítménnyel a Guinness Rekordok könyvébe is bekerülhet a fesztivál.

A gasztronómiai esemény vendégei végigkóstolhatják a kötetben szereplő összes süteményt: köztük például Szabó Imre házi sárgabarackos piskótáját, Szekeres Adrienn szilvás csokoládétortáját, Demjén Ferenc amerikai pitéjét, Tokody Ilona csúsztatott palacsintáját és Farkas Bertalan káposztás bélesét - utóbbi a kötet egyetlen sós süteménye. A falatok nagy része a világhírűvé vált Zila tortaforma segítségével készül.

A fesztivál részletei a www.igyfoznek.hu internetes oldalon olvashatók, ahol jegyek is rendelhetők a kóstolófesztiválra.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek