Lehet, hogy csak jövőre indul el a Sólyom

Lehet, hogy csak jövőre indul el a Sólyom

A szükséges hivatali engedélyek híján meghiúsulni látszik a Sólyom légitársaság járatainak szeptemberre ígért indítása, az idő múlásával egyre kisebb a remény, hogy még az idén megkezdi az utasok szállítását a légitársaság - írta a Napi.hu. A lap szerint a hatósági engedélyezési eljárás elhúzódása miatt nem kezdhette meg az utasok szállítását a Sólyom Hungarian Airways.

Vágó József, a társaság vezérigazgatója elmondta, hogy bár az első három gép lefestve, útra készen áll egy angliai légi bázison, továbbra is bizonytalan a Budapestre érkezésük ideje. Szerinte az engedélyezéshez szükséges iratokat és dokumentumokat már jó ideje beadták és az illetékeket is befizették, de a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalától eddig semmilyen értesítést nem kaptak arról, hogy mikor kerülhet sor a hatósági átvételre, a lajstromozásra, ezzel együtt pedig a Boeingek Budapestre repülésére. A Sólyom hetente egy gépet tudna átvenni és üzembe állítani - jegyezte meg.

Fotó: Budapest Airport / MTIForrás: Travelo

 Napi.hu azt írja: a légitársaság május végén nyújtotta be az ehhez szükséges első dokumentumot, az érdemi engedélyeztetés csak július közepén kezdődött el. A hatóságnak normál esetben 90 napja van az engedély kiadására, a Sólyom esetében azonban rendre hiánypótlást kell kérnie. A cég első embere augusztus végén a portálnak még azt mondta, hogy az első charterjárat szeptember közepén indul, és az erre szóló jegyeket már eladták.

Megjegyzik: a cég pilótáinak és utaskísérőinek képzése itthon és Angliában is folyik, ami arra utal, hogy előbb vagy utóbb mégis beindulhat a cég. Repülési szakértők szerint ugyanakkor az idő múlásával egyre kisebb a remény, hogy erre még az idén sor kerül. Az őszi-téli szezon ugyanis kifejezetten kedvezőtlen járatok indítására - írta a Napi.hu.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek