Járja be Badacsonyt egy jó kis bortúrán!

Ettől a hétvégétől kezdve már külön buszjáratokkal juthatunk el a legjobb boros pincékhez, így aztán nyugodtan végig kóstolgathatjuk a helyi zamatos nedűt. A Badacsonyi Régiós buszjárat fedélzetén hoszteszek mesélnek az útvonal nevezetességeiről.

Idén ismét útjára indul a Badacsony Régiós buszjárat, amellyel a térség kedvelt borospincéit és a települések látnivalóit látogathatjuk sorra, miközben a menetrendszerinti járat a térségben szervezett rendezvényeket is összekapcsolja. Így aztán egy-egy szolid bormámoros este után nem kell matekolnunk, hogy még mennyit kell a szállásunkig gyalogolni, vagy azon tanakodni, hogy éppen ki legyen a sofőr a társaságban.

Az ajánlott útvonalat bejárhatjuk egyszerre, de ha úgy tartja kedvünk, meg is állhatunk közben. A buszokon ugyanis válthatunk jegyet egy-egy szakaszra, de van napijegy is, amivel bárhol megszakíthatjuk az utazást, hogy megnézzünk egy programot, elidőzzünk egy pincében, majd újra folytassuk utunkat.

Hoszteszek kalauzolnak végig

A közel 50 km hosszú útvonalon a kétóránként közlekedő buszokon hoszteszek fogadják az utasokat, és mutatják be a települések nevezetességeit és a megállókhoz kapcsolódó szolgáltatók kínálatát.

A Régiós buszjáratot „helyi járatként" is igénybe vehetik az itt élők és itt nyaralók a szakaszjeggyel, amely egyben kerékpárjegyként is funkciónál. A vonaljegy egyik településtől a következő településig tartó utazásra alkalmas.

A Régiós buszjárat ezeken a napokon közlekedik:
2013. július 6. /szombat/ - 2013. július 7. /vasárnap/
2013. július 13. /szombat/
2013. július 22. /hétfő/ - 2013. július 28. /vasárnap/
2013. július 29. /hétfő/ - 2013. augusztus 4. /vasárnap/
2013. augusztus 5. /hétfő/ - 2013. augusztus 11. /vasárnap/
2013. augusztus 12. /hétfő/ - 2013. augusztus 18. /vasárnap/
2013. augusztus 19. /hétfő/ - 2013. augusztus 25. /vasárnap/
2013. augusztus 31. /szombat/
2013. szeptember 7. /szombat/

Jegyárakat és menetrendet itt találnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek