Akár 100 km/h-val is futhatnak a vonatok Balatonon

Igaz, majd csak két év múlva, mert a Balaton déli partján futó Lepsény-Szántód-Kőröshegy vasúti szakaszt 2015. nyarára építik át teljesen. A síneken így várhatóan 100 kilométeres sebességgel közlekednek majd a vonatok, a jelenlegi óránkénti 60 helyett.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli: eredményes közbeszerzési eljárás esetén a nyertes vállalkozóval év végén köthetik meg a szerződést, a kivitelezés pedig 2014 elején kezdődhet. A körülbelül 32 kilométeres szakasz felújítása 2015 nyarára fejeződhet be.

Fotó: Kispala1994 / Indafotó

Siófok térségében a Szabadifürdő megállóhely - Siófok állomás - és Zamárdi felső állomás között új, második vágány építésével biztosítják a vasúti forgalom zavartalanságát. A part zajterhelésének csökkentésére a kritikus helyeken Balatonvilágoson, Siófokon és Zamárdiban, összesen mintegy 4 kilométer hosszan zajárnyékoló falat, illetve körülbelül 17 kilométer hosszan rugalmas sínágyazatot telepítenek - olvasható a közleményben.

A következő, Szántód-Kőröshegy állomás - Balatonszentgyörgy állomás közötti, körülbelül 53 kilométer hosszú szakasz átépítésének közbeszerzési kiírása 2013. negyedik negyedévében várható, eredményes közbeszerzés, illetve a forrás rendelkezésre állása esetén az első szakasszal egy időben megépülhet.

Keszthelyre alig másfél óra alatt lehet eljutni

2014 végére befejeződik a Kelenföld-Tárnok vasútvonal korszerűsítése is, így a Kelenföld-Székesfehérvár között már korszerű, európai színvonalú vasúti vonalszakaszon lehet közlekedni. A rekonstrukciónak köszönhetően Budapest – Siófok (Zamárdi) között az utazási idő a jelenlegi 105-114 percről 80-89 percre csökkenne. A dél-balatoni fejlesztés mindkét szakasza rekonstrukciójának megvalósulásával Keszthelyig átlagosan mintegy 20 perccel csökken az utazási idő. A projekt az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként valósult meg, a Kohéziós Alap (KA) társfinanszírozásával.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek