Egymillió csapás érte a fesztivált

    Egymillió csapás érte a fesztivált

    Június 25-én nyílik a 14. Hegyalja Fesztivál, amely évről-évre több mint 80 ezer látogatót vonz. A fesztiválozókat idén számos újdonság várja, amelyek között az egyik, hogy különböző utalványokkal immár a helyszínen is vásárolhatnak bérletet vagy napijegyet a látogatók – tájékoztatattak a szervezők.

    A strandolás, kirándulás, éjszakai rajzfilmvetítés, bringázás, evezés mellett olyan magyar kedvencek és világsztárok lépnek fel, mint a Slayer, Ákos, a Scooter, az Asking Alexandria, a Down és még sokan mások.

    Fotó: zsóf. / Indafotó

    Az évente mintegy 80 ezer látogatót vonzó Borsodi Hegyalja Fesztivál 14. alkalommal nyitja meg kapuit a Tokaj-Rakamazon. A fesztivál ezzel a régió egyik legnagyobb turisztikai eseményének is számít, különösen, hogy a fesztiválozók mintegy 45 ezer vendégéjszakát töltenek el a térség településein a rendezvény négy napja alatt.

    A fesztivál összesen 11 programhelyszíne egy 23 hektáros területen található két turisztikai régió találkozásánál, ahol mintegy kétezren dolgoznak a fesztiválozók szórakoztatásáért és kényelméért - ebből a fellépők, művészek és előadók száma mintegy ezer főre tehető. A 0-24 órás takarításnak és szemétszedésnek köszönhetően az ország egyik legtisztább fesztiváljáról van szó.

    Összesen egymillió kalapácsütéssel és mintegy félmillió csavar felhasználásával épültek fel a Hegyalja Fesztivál programhelyszínei. A fesztivál hat zenei színpada mellett idén számos új programhelyszín is megjelenik: a Magyar Teátrum színházi produkciói mellett több száz kulturális, civil program és előadás várja a fesztiválozókat. Ugyanezen a helyszínen a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes alkotásaiból éjszakai rajzfilmvetítés is lesz, a filmek előtt a fesztiválozók az alkotókkal is találkozhatnak majd.

    Mindezek mellett ismét megnyílik a Hegyalján a tavaly nagy sikerrel debütált Hegy' Karriergyár is, ahol idén már nem csupán bemutatkoznak a régió nagyvállalatai: több Szabolcs megyében gyártóbázissal rendelkező nagyvállalat itt jelenti be a fesztiválon kiemelkedő és újszerű közös foglalkoztatásügyi kezdeményezését.

    Új kemping is szolgálja a fesztiválozók kényelmét. Az egyedülálló fesztiválkörnyezet kiváló kikapcsolódási lehetőséget jelent bármilyen korosztálynak. A Hegy' a hagyományosan erős és színvonalas zenei programok mellett a természeti környezet, a „zöld nyaralás" a városi forróságból a hűs pincékbe, víz mellé és zöldbe vágyókat, illetve a sportkedvelőket is csábítja: évről-évre egyre többen érkeznek kerékpárral a fesztiválra, és az evezési lehetőség is mind több fesztiválozót vonz Tokajba.

    A rendezvényen emellett egy 200 bicikliből álló kölcsönözhető bringaflotta is rendelkezésre áll a kirándulásokhoz. Azok számára pedig, akik az utcai vagy éppen extrém sportok iránt érdeklődnek, idén is várják a BMX- és parkour bemutatók, de lesz ezen kívül triál show, freestyle foci, capoeira és street art is.

    A fő hangsúly természetesen idén is a zenei programokon lesz. A fesztivál több mint 200 fellépője között olyan világsztárok érkeznek, mint a Slayer, a Scooter, Magyarországon először a Hegy'en lép fel, sőt dedikál is az Asking Alexandria, itt lesz a Down, Ákos, a Quimby és még sokan mások.

    Idén újdonságként a fesztiválozók már a legtöbb utalványtípussal a helyszínen is válthatnak bérletet, illetve napijegyet a Hegy'-re. A szervezők idén meghirdették a Hegy' „rezsicsökkentési" programját, amelynek köszönhetően például már a 100 kilométernél közelebbről érkező fesztiválozók is igénybe vehetik az 50 százalékos vasúti kedvezményt, ha alkalmi menettérti jegyet váltanak és Tokajban a vasútállomáson vagy a fesztiválon a Nagyteknősbéka Házban lepecsételtetik a jegyüket. Az elmúlt évek népszerű „fesztiváljárata", a Zsuzsi-vonat idén folyamatosan szállítja oda-vissza a fesztiválozókat az állomás és a fesztiválbejárat között.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!