Június 21-én délután megnyitják a Margitszigetet

Június 21-én délután megnyitják a Margitszigetet

Péntek délután két órakor megnyitják a Margitszigetet a közösségi közlekedés, a gyalogos forgalom és az engedéllyel rendelkezők előtt, de továbbra is van egy szűk szakasz, amelyet kordonnal zárnak el – tájékoztat az MTI.

A kormánymegbízott arról is beszámolt, hogy az árvíz miatt kiköltöztetett valamennyi budapesti lakos hazatérhetett az otthonába. Őket korában a főváros I., III., IV., XXI., illetve XXII. kerületéből költöztették ki.

Fotó: ivi67 / Indafotó

Az ÁNTSZ péntek este 6 óráig végez a fertőtlenítéssel, és a tervek szerint hétvégére befejeződik a szúnyogirtás is a fővárosban. Utóbbit a hét elején földi gyérítéssel kezdték, péntektől pedig légi irtás lesz. A védelmi bizottság elnöke azt is elmondta, hogy a Rudas és a Lukács fürdő már működik, a vízminták negatívak voltak. A Király fürdő még zárva tart, a megnyitás időpontja egyelőre nem ismert.

A tájékoztatás szerint a Margitszigetről eltűntek a homokzsákok, a helyreállítás majdnem befejeződött. A Főkert egy területen, a sziget Pest felőli oldalán végez még munkálatokat, azt a területet körbekordonozták és nem látogatható. A sportuszoda két medencéjét már pénteken használhatják a sportolók, szombat reggel 8 órakor pedig mind az uszoda, mind a Palatinus strand megnyílik. A margiszigeti lezárás feloldása nemcsak a közlekedésre és az uszodákra vonatkozik, hanem a kereskedelmi egységekre és az atlétikai centrumra is.

A pesti alsó rakpart Parlament előtti része nem az árvízzel, hanem az építkezéssel összefüggésben van még lezárva.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek