Kínában is lehet majd badacsonyi bort kapni

    Kínában is lehet majd badacsonyi bort kapni

    Kínába exportálja borait a Bazaltbor Badacsony Kft. Az első szállítmányt januárban indította útjára a bortermelő cég – mondta el Gagyi Pálffy András ügyvezető igazgató az MTI-nek pénteken. További előrelépést is terveznek az exportpiacokon: Kína mellett belga és svéd kereskedőkkel tárgyalnak. Gagyi Pálffy András elmondta, hogy egy brüsszeli borversenyre is benevezték a boraikat, amely támogatni fogja a sikeres üzletkötést. Az angolszász piaccal és az Egyesült Államok kereskedőivel is folytatnak tárgyalásokat.

    A kínai piacra a Laposa prémium borokat szánják, az első szállítmányban Laposa Juhfark 2011, Laposa Szürkebarát 2011, Laposa Rizling 2010 szerepelt. A cég tulajdonában lévő Laposa Pincészet tavaly 75 ezer palack bort értékesített, az idei évre 110 ezer palack eladását tervezik. Az ügyvezető tájékoztatása szerint a Laposa Pincészet maximális tartálykapacitása jelenleg 150 ezer üveg bor palackozását teszi lehetővé évente, de az üzem évi 350 ezer palack bor előállításra is bővíthető. A vállalat hosszú távú céljai között szerepel a teljes kapacitás kihasználása, miközben nem akarnak raktárra termelni – mondta.

    A borászat hat hektárnyi saját termőterülettel rendelkezik, a palackozott borok egynegyedét saját szőlőből készítik, emellett a környékbeli gazdák ellenőrzött ültetvényeiről vásárolnak fel alapanyagot. Gagyi Pálffy András szólt arról is, hogy a 2011-es féléves próbaüzemet követően megnyitott tízszobás borhoteljük kihasználtságát az idén várhatóan tovább tudják növelni.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!