Fél Ferihegy elsötétül szombaton

A hagyományoknak megfelelően idén is csatlakozik a Föld Órája elnevezésű világméretű környezetvédelmi akcióhoz a Budapest Airport. A magyar főváros repülőtere március 23-án este 8 óra 30 perckor egy teljes órára lezárja egyik futópályáját és lekapcsolja annak pályafényeit, valamint korlátozza az energiafogyasztást az utasforgalmi területeken és a közel háromszáz különálló repülőtéri épületben.

A két futópálya közül az egyikhez tartozó összes lámpát (összesen 1622 darabot), a teljes bevezető fénysort, a szegély-, és tengelyfényeket, a földetérési-zóna speciális lámpáit kapcsolja ki a Budapest Airport a Föld Órájában. A másfélezernyi világítótest maximális teljesítménye meghaladja a 240 ezer wattot, fényerejük pedig akkora, hogy akár húsz kilométeres távolságból is látszanak. Mindez természetesen nem mehet a repülésbiztonság rovására, a másik pálya akadálytalanul üzemel és ha kell, mind a kettőt egyszerre is aktiválni lehet.

A repülőtér összesen 1515 hektárnyi területén található csaknem 300 különböző létesítményben is csökkentett üzemmódban működik ez alatt az idő alatt a világítástechnika. Ahol a biztonságos üzemeltetést ez nem veszélyezteti, ott nem lesz világítás szombaton fél kilenc és fél tíz között. A kezdeményezésben való részvételt a repülőtéren megforduló utasok is érzékelhetik, mert a terminálépületek és a parkolók is csökkentett világítással üzemelnek ebben az időben valamint a reklámtáblák világítása is kialszik.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek