Rönkszauna épül a zalakarosi Gránit fürdőben

Márciustól megújul a zalakarosi Gránit Gyógyfürdő, fedett gyermekvilágot építenek és korszerűsítik a fedett fürdőt.

A fürdő közleménye szerint a vendégek komfortérzete ez idő alatt sem változik. Különleges kültéri és beltéri szaunaközpontot alakítanak ugyanis ki a gyógycentrum területén, a kupolás medencéhez tartozó jelenlegi pihenőterében: az élményfürdőben jelenleg is üzemelő infraszaunát, hagyományos finn szaunát és gőzkabint helyezik át.

A pihenőtérből nyíló, eddig kihasználatlan zárt udvaron kültéri szaunaudvart alakítanak ki. A kis rönkházhoz dézsás merülő és vödrös zuhany társul, hogy teljes legyen a szauna-életérzés.

A komplex belépővel rendelkező vendégek továbbra is díjmentesen használhatják így a szaunaudvart, az alapjegyhez pedig a magszokott módon kiegészítő jegy lesz váltható.

Emellett a fedett fürdő felújítási munkálatainak megkezdésétől (tervek szerint április 1-től) az alap jeggyel rendelkező vendégek a gyógycentrum kupolás medencéjét, majd húsvéttól már a gyógykert kültéri gyógyvizes medencéjét is igénybe vehetik.

A fürdő vezetése úgy döntött, hogy az idei strandszezont már 2 új vendéglátó egységgel nyitja a Vízipók gyermekvilág és a hullámmedence közelében. A fedett fürdő korszerűsítésével összekapcsolva egy már üzemelő éttermet is felújítanak idén. A következő, 2014-es strandszezon kezdetére a városi Termáltó és ökopark projekttel összefüggésben kerül sor a gasztronómiai fejlesztés második ütemére.

A vezetőség tervei szerint az újonnan létesülő vendéglátó egységek két irányban szolgálják ki a vendégeket: napközben a fürdő látogatói számára, majd a létesítmény zárása után a tó irányába a leendő sétányon nyújtanak éttermi szolgáltatásokat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek