Kissé csökkent tavaly a Budapest Airport utasforgalma

    A Liszt Ferenc-reptér utasszáma alig 4,7 százalékkal csökkent tavaly, ami az üzemeltető Budapest Airport (BA) szerint jó teljesítmény, az elhúzódó világgazdasági válságot és a Malév-csődöt is figyelembe véve. Bár az utóbbi miatt beruházásokat állítottak le, a BA túltejesítette a privatizációs szerződésben vállalt fejlesztési kötelezettségeit.

    A repülőtér 8 504 020 utast fogadott vagy indított tavaly, miközben a gépmozgások száma több mint 20 százalékkal, a tíz évvel ezelőtti szintre, 87 560-ra csökkent - közölte a BA csütörtökön.

    A közlemény megfogalmazás szerint jól teljesített a repülőtér, figyelembe véve, hogy a Malév csődjével elvesztette bázis légitársaságát, és az elhúzódó világgazdasági válság is éreztette hatását a légi forgalomban.

    Emlékeztetnek rá, hogy már a Malév 2012. február 3-i csődjének napján erőfeszítéseket tett a BA annak érdekében, hogy a nemzeti légitársaság helyére újabb légi fuvarozók lépjenek. A légitársaságok gyorsan reagáltak, a Lufthansa például már 72 órán belül elindította a hamburgi és a berlini járatot, az Air Berlin szintén három nap alatt megérkezett első járatával a német fővárosból. A Wizz Air és a Ryanair még a Malév-csőd napján összesen több mint negyven új járat elindítását jelentette be.

    2012-ben új légitársaságok is megjelentek Budapesten, így a görög Aegean Airlines, a francia Brit Air, a holland Transavia, a finn Blue 1, az orosz Ural Airlines, a német OLT Express, és egyszerre 28 járattal tért vissza Budapestre a Ryanair.

    Voltak légitársaságok, amelyek a járatok számának növelésével vagy a meglévő gépek nagyobbra cserélésével reagáltak a helyzetre. Emiatt lényegesen javult a repülőgépek kihasználtsága Budapesten, viszont mintegy 23 000-el csökkent le- és felszállások száma.

    Gyökeresen átalakult a légitársaságok aránya is Budapesten. A diszkont fuvarozók részaránya a 2011-es 26 százalékról tavaly 52 százalékra emelkedett, ennek megfelelően átalakultak az utazási szokások, sőt a magyarországi idegenforgalom jellege is megváltozott.

    A repülés, mint lehetséges közlekedési eszköz elérhetővé vált új társadalmi rétegek számára, így a fiatalok, az egyetemisták és a külföldön munkát keresők számára is. A budapesti szállodák visszajelzései alapján például az 5 csillagos szállodák az üzlet pangásáról panaszkodtak, míg a panziók, a diákszállók és a 3 csillagos hotelek soha nem látott forgalmat bonyolítottak tavaly.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!