Vallásturisztikai projekt Máriapócson

    Máriapócs az ország lelki értelemben vett egyik központja, de egyben a világ legnagyobb görög katolikus kegyhelye is - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Hajdúdorogi Egyházmegye partnerségével indított magyar-román vallásturisztikai beruházás nyitórendezvényén kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.

    Semjén Zsolt azt mondta, hogy a település Magyarország fontos vallási központja, erre tekintettel a kormány is kiemelt figyelemmel fordul Máriapócs felé.

    Együtt dolgozik az egyház, a kormány, a parlament, a megye, a járás, az önkormányzat és a civil szervezetek. Ennek tudható be az is, hogy sikerült előteremteni azokat a pénzeket, amelyek a kegyhely fejlesztéséhez, illetve a zarándokútvonalak és a zarándoklatokhoz kapcsolódó infrastruktúra kiépítéséhez szükségesek - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

    A fejlesztések elsősorban a város lakóit szolgálják, az itt lévő spirituális érték ugyanakkor az egész ország javára válik - tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.

    A Mária sugara - Közös vallásturisztikai értékek megőrzése és bemutatása című projekt a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósul meg. A program során a két ország vallási-turisztikai örökségeinek részét képező, vagy azok közvetlen környezetében lévő épületek rekonstrukciója valósul meg Máriapócson, valamint a romániai Nagykárolyban és Szatmárnémetiben.

    A Hajdúdorogi Egyházmegye - mint vezető partner - egy zarándokközpont kialakítását valósítja meg a máriapócsi régi óvoda épületében. A program részeként felújítják a nagykárolyi görög katolikus templomot és közvetlen környezetét, a szintén nagykárolyi Kalazanci Szent József római katolikus plébániatemplom épületét, megújul a szatmárnémeti görög katolikus Popp Aurel kápolna is.

    A programhelyszíneken turisztikai információs pultokat, érintőképernyős terminálokat telepítenek és kiállítótermeket hoznak létre.

    A projekt további célja a Máriapócs-Szatmárnémeti és a Máriapócs-Nagyvárad zarándokútvonal alapjainak infrastrukturális kiépítése. A több mint 1,3 millió euró összköltségvetésű program az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, a támogatás összege eléri az 1,1 millió eurót.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!