Erzsébet-utalvány tankönyvre és focimeccsre is

Újabb utalványokkal immár öttagúvá bővült az Erzsébet-utalványcsalád, forgalmazásukat január közepétől kezdi meg a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. Üzleti eredményéből pedig idén már 2,5 milliárd forinttal támogatják a szociális ér gyermeküdültetést az Erzsébet-program keretében. Az Erzsébet-utalványokról és egyéb cafetéria újdonságokról január 8-án rendezett konferenciát a NÜSZ.

A konferenciát megnyitó Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a szociális felelősség érvényesítésének egyik legsikeresebb eszközeként méltatta az egy éve bevezetett Erzsébet-utalványt. A forgalmazásának eredményéből 2 milliárd forint értékben finanszírozott Erzsébet-program keretében tavaly százezren üdülhettek, illetve 30 ezer gyermek táborozhatott. Mint a miniszter elmondta, idén e célokra 2,5 milliárd forintnyi keretösszeget terveznek. 2013-ban közel 40 pályázati kiírás áll rendelkezésre, melyeket január 8-ától tették elérhetővé a www.erzsebetprogram.hu oldalon. A keret 2/3-át fordítják gyermeküdültetésre, 1,1 milliárd Ft áll rendelkezésre egyes kedvezményezett állami alkalmazotti csoportok, valamint rászorulók és nyugdíjasok számára. Guller Zoltán, a KIM kormánybiztosa hozzátette: az idei évre tervezett 2,5 milliárd Ft-os pályázati keretösszeg az Erzsébet-utalványok forgalmától függően akár a 3-3,5 milliárdot is elérheti.

A tavaly óta elérhető Étkezési Erzsébet-utalvány és Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány mellett három újabbat vezetnek be. Ezek egyike a kedvezményes adózás mellett munkavállalónként és gyermekenként 29,4 ezer Ft értékben juttatható Iskolai Erzsébet-utalvány, amely tankönyv, taneszköz és ruházat vásárlására használható fel az utalvány elfogadására szerződött szolgáltatóknál a tanév első napját megelőző 60. naptól a kibocsátás évének utolsó napjáig.

A másik új termék a Szabadidő Erzsébet-utalvány, amely sporteseményre és kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló belépőjegy, bérlet vásárlására, illetve könyvtári beiratkozási díj térítésére használható. Az ötvenezer forintos összegig köztehermentesen juttatható utalványtípus elfogadóhelyi hálózatának kiépítése gőzerővel zajlik.

Bevezetik továbbá az Ajándék Erzsébet-utalványt. Az 51,17%-os adóteher mellett adható utalvány a szerződött szolgáltatóknál műszaki cikk, lakberendezés, könyv, ruházat, vegyi áru, szépségápolás, papír-írószer, egészségmegőrzés, szabadidős tevékenység, sportfelszerelés, játék, utazás termékkörökbe tartozó termékek és szolgáltatások vásárlására használható fel Magyarország területén. Ezzel a NÜSZ lényegében valamennyi, hagyományosan az utalványforgalmazó cégek által kínált utalványtípusban megjelenik saját termékeivel.

A 2012-ben második legnépszerűbb cafetériaeszköz, a munkavállalók üdülése mellett a gazdaság élénkítését is szolgáló Széchenyi Pihenő Kártya tavalyi teljesítményéről Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára tartott prezentációt. A SZÉP-kártyára eddig 18 ezer munkáltató töltött fel mintegy 65 milliárd forint összegű béren kívüli juttatást mintegy 775 ezer munkavállaló számára.

Miután pedig a hazai vendégéjszakák 48 százalékát a belföldi turizmus adja, azok a munkáltatók akik a SZÉP-kártya mellett döntenek, a magyar munkahelyek mellett is döntenek - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Emlékeztetett arra is, hogy a nehéz helyzetben lévő turisztikai szolgáltatók támogatását is szolgálja az az év végi rendeletmódosítás, melynek értelmében a 2011-es kártyafeltöltések felhasználási határidejét május 31-ig meghosszabbították.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek