Törölték az Aerosvit budapesti járatait is

    Az Aerosvit ukrán légitársaság nyolc érkező és kilenc induló járatát törölték kedden - közölte a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér.

    A törölt járatok között van a légitársaság Budapest-Kijev és a Kijev-Budapest egy-egy járata is. Továbbá nem érkezik és nem indul kedden Kijevbe öt belföldi járat, valamint egy chisinaui és egy tel-avivi. A Boriszpil repülőtérről induló járatok közül törölték még a Stockholmba induló járatot is.

    A mintegy két éve anyagi nehézségekkel küzdő ukrán légitársaság gépeinek kiszolgálását helyi sajtójelentések szerint fizetési elmaradás miatt a múlt pénteken felfüggesztette a Boriszpil repülőtér. A kijevi nemzetközi repülőtér már tavaly november óta előre kéri a gépek kiszolgálásának díját a légitársaságtól. Miután az Aerosvit múlt hét végén egy részét törlesztette elmaradásának, illetve írásban ígéretet tett a fizetési feltételek jövőbeli teljesítésére, a nemzetközi repülőtér újra fogadta gépeit, de előre jelezte, hogy a fizetés elmaradása esetén azonnali hatállyal ismét felfüggeszti a légitársaság gépeinek kiszolgálását.

    Tavaly decemberben a moszkvai Seremetyevo nemzetközi repülőtér függesztette fel átmenetileg az ukrán légitársaság gépeinek kiszolgálását.

    A napokban derült ki, hogy december végén már állítólag az Aerosvit csődeljárást kért bírósági úton magával szemben, ezt a hírt azonban később a légitársaság tagadta. Ugyanakkor még mindig több utasuk nem tudott múlt péntek óta sem visszatérni Kijevbe. A legtöbben, csaknem 200-an a vietnami Hosiminvárosban ragadtak.

    A Budapest Airport illetékese az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy az Aerosvit légitársaság törölte a Kijevből kedden Budapestre 14 óra 55 perc érkező járatát, így nem indul vissza a 15 óra 45 perckor a repülőgép.

    A reptér tájékoztatása szerint az Aerosvit szerda kivételével naponta közlekedtetett repülőgépet Kijev és Budapest között, a következő napokra vonatkozóan már több járatot is töröltek a két város viszonylatában.

    A Budapest Airport illetékese arra kérte az utasokat, hogy a légitársaság járatára jeggyel rendelkezők vegyék fel a kapcsolatot a járatot üzemeltető légitársasággal az utazásukkal kapcsolatban.

    A Wizz Air hétfőn bejelentette, hogy a hoppon maradt Aerosvit-utasoknak kedvezményes áron biztosít jegyet saját járataira.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!