Visszatér az SAS Budapestre

Visszatér az SAS Budapestre

Egyszerre két városból indított összesen 9 járattal tér vissza Budapestre az SAS skandináv légitársaság. Az SAS pénteken jelentette be, hogy március 31.-től, vagyis a 2013-as nyári menetrendtől kezdve menetrendszerű járatokat indít Budapestre Oslóból és Koppenhágából.

Hatalmas piaci offenzívába kezdett az SAS skandináv légitársaság és ennek részeként Norvégiából és Dániából is új járatokkal tér vissza Budapestre. Az SAS heti hat alkalommal indítja gépeit Koppenhágából, hetente háromszor pedig Oslóból Budapestre, derül ki a ferihegyi repülőtér közleményéből.

Az előzetesen leadott tervek szerint a két járatot többféle típussal, köztük Airbus A 321-essel, Boeing 737 800-assal vagy 700-assal illetve Canadair CRJ-900 típussal repüli az SAS. Az SAS azt is megerősítette, hogy a járatokat nemcsak a nyári menetrendben, hanem egész éven át kívánják üzemeltetni.

Az anyagi nehézségekkel küzdő SAS skandináv légitársaság összesen 45 új járat elindítását jelentette be pénteken. Korábban az SAS 2006-ig működtette a Budapest-Koppenhága, illetve 2009-ig a Budapest Stockholm járatot. A cég megszorításokból és kölcsönökből tervezi biztosítani működését. A dán szakszervezet pénteken jóváhagyta az SAS költségcsökkentési tervét, így már csak a svéd, dán és norvég parlament jóváhagyása szükséges a hitelhez, derül ki a légitársaság legfrissebb közleményéből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek