Csak kihangosítóval telefonálhatnak a bringások Ausztriában

    Csak kihangosítóval telefonálhatnak a bringások Ausztriában

    Változások várnak a kerékpárral közlekedőkre jövőre Ausztriában. A kerékpáros turistáknak nem árt felkészülni ezekből, ugyanis komoly büntetési tételeket helyeztek kilátásba, például az ittasan kerekezők számára.

    A közlekedési minisztérium törvénymódosítási terve szerint az autóvezetőkhöz hasonlóan a két keréken közlekedőkre is büntetés várna, ha nem kihangosító készülékkel használják a mobiltelefonjukat. Az egyik kéznek a kormányzáshoz, a másiknak kanyarodáskor az irányjelzéshez kell szabadnak lennie – áll az indoklásban. A minisztérium arra számít, hogy a parlament még az év vége előtt megszavazza a változtatásokat.

    Ezek közé tartozik az is, hogy kizárólag a kerékpáros forgalomnak fenntartott utcákat is kijelölhetnek az önkormányzatok. Ezekbe az utcákba autósok nem hajthatnának be. További módosítás, hogy a kerékpárutak használata nem lesz mindenhol kötelező: egyes, külön jelzéssel ellátott útszakaszokon felmentést kaphatnak ez alól a biciklisek.

    Egyes javaslatokkal ellentétben nem csökkentik a megengedett alkoholfogyasztás mértékét. A drótszamarak vezetői számára továbbra is 0,8 ezreléknyi véralkoholszint lesz a megengedett. Az autósoknál 0,5 ezrelék a határ Ausztriában. A büntetési tételek mindenkinél azonosak, 0,8 ezreléknél 800 eurót kell fizetni.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!