New York a legpiszkosabb amerikai város

    Az utcákon terjengő szag, a járdán halomban álló szemét és a patkányok miatt New Yorkot tartják a legpiszkosabb amerikai városnak egy felmérés alapján a turisták, akiknek véleményét a helyiek is osztják a kutatást jegyző Travel and Leisure című lap szerint.

    A magazin olvasóinak véleményéből kiderült: New York 34 várost maga mögé utasítva lett az első a listán, amelyen New Orleans a második.

    A keleti parti nagyváros öt év után került a legkoszosabb városok összesítésének élére. A felmérés rávilágított: az emberek szívesen vennék, ha New Yorkban szigorítanák a szemetelésért járó büntetéseket, hogy így javítsanak a helyzeten. Manapság akár tíznapos elzárással sújthatják azt, aki vét a szabályok ellen, de úgy látszik, ez sem elég.

    A turisták azonban a kedvezőtlen ítélet ellenére is szeretik New Yorkot, többek közt színházai, elegáns helyei és luxusüzletei miatt.

    A legpiszkosabb amerikai városok közös vonásának tűnik az élénk éjszakai élet és a nagy kiterjedés. Sok a szemét a túlnyomórészt fiatalok uralta városrészekben, ahol nagy a "rendetlenség" - derült ki a felmérésből.

    New York és New Orleans mögött a legkoszosabb városok listájának élmezőnyében szerepel Baltimore, Los Angeles, Atlanta, Philadelphia, Dallas és Miami is.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!