A Wizz Air kapta a Malév útvonalait

Izrael és Ukrajna is elérhető közelségbe került a Wizz Air ma bejelentett, új járataival. Tel Avivba 9900 forintért, Kijevbe 4990 forintért repülhetünk december elejétől.

Két új célponttal bővült a Wizz Air diszkont légitársaság kínálata – jelentette be hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján Váradi József, vezérigazgató. Budapestről először lehet majd fapados járattal eljutni a kijevi Zsuljani reptérre, és a tel-avivi Ben Gurionra. Mindkét járat decemberben indul, de már ma délelőtt tíz órától le lehet foglalni rájuk a jegyeket. Az első gép Tel Aviv felé december 6-án, csütörtökön száll fel 15:25 perckor. A csütörtöki mellett keddenként és szombatonként is indulnak járatok, szintén délután fél négykor, a jegyek pedig 9900 forinttól érhetőek el.

31 útvonal érhető el Budapestről
Galéria: Wizz Air sajtótájékoztató
Mark H. Milstein / Northfoto

 Kijevbe december 14-én, pénteken indul az első gép, 10:30 perckor. Emellett hétfőn és szerdán is lesz ide járat, a péntekivel egyező időpontban. A jegyárak ezen az útvonalon 4990 forinttól indulnak. A vezérigazgató elmondta, hogy a heti három járat csak a kezdet, ha lesz rá igény, bővíteni fogják a gépek számát. Egyébként a két új útvonalon az első évben százezerre becsüli a légitársaság az utasok számát, egyéni és üzleti utazókra egyaránt számítanak.

A kijevi és tel avivi járattal immár 31 célpont érhető el Budapestről a Wizz Air-rel. A tervek szerint ez még két várossal, Moszkvával és Isztambullal fog bővülni a jövőben, de ezekről az útvonalakról egyelőre csak a tárgyalások folynak. A ma bejelentett két célpont pedig Ukrajna és Izrael polgári légiközlekedési hatóságának hivatalos jóváhagyására vár, a magyar oldalon az engedélyeztetés már megtörtént, ezért foglalhatók mától a jegyek.

A nap másik híre, hogy a jelenleg a Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában lévő Malév Ground Handling személyzete fogja az elkövetkező három évben kiszolgálni a Wizz Air járatait a budapesti repülőtéren. Ez az utasfelvétellel, poggyászokkal, repülőtéri buszokkal, a beszállítással, a takarítással, a cateringgel és az adminisztrációval kapcsolatos feladatok ellátását jelenti.

Mint már korábban írtuk, a Wizz Air a Malév csődje után jelezte: repülne az érintett ukrán, orosz, izraeli és török vonalakon. A Nemzeti Közlekedési Hatóság a nyár folyamán megpályáztatta a jogokat, a Wizz Air be is nyújtotta pályázatát, és négyből kettőt meg is nyert, a másik két vonalon még nem született döntés.

A Wizz Air tavaly 11 millió utast szállított, az idén pedig 12 milliót. Jelenleg 16 bázisról, 29 ország 80 desztinációjába 252 útvonalon repül a cég 39 gépe, a flottát jövő nyárig további 6 darab A 320-as géppel bővítik. A márciusban zárult üzleti évét 250 milliárd forint forgalom mellett 16,7 milliárdos profittal zárta a cég.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek